február 15. - Káélet

Mai napom elég rosszul indult, bal lábbal keltem fel mindennel bajom volt. Vizsgáztam, közben mindvégig arra tudtam csak gondolni, hogy milyen lesz este az előadás? Utána beszélgetés - én moderálom, jó, írok kérdéseket. Mit kérdezzek??? Káosz volt az agyamban, teljesen ki voltam akadva, de amint a színház kapujába érek, mintha egy burokba lépnék, ahol nem érdekelnek olyan apró-cseprő dolgok, hogy holnap vizsga, miből kell tanulni és a többi… Egy olyan érzés kerít hatalmába, hogy itt minden rendben van és rendben lesz. Ha baj van, szólok, megoldjuk. Egy nagy szerető család, akiktől nem csak szeretet és a lehetőséget kapok, hogy darabban/darabokban játszhatok, ennél sokkal fontosabbat a … azt a valamit, amit nem lehet pár szóval kifejezni, a szeretet szó kevés rá, és a megértés, az együttérzés, elfogadás, útba igazítás, iránymutatás, ezek mind együtt teljesülnek benne, sőt ennél több. És ilyenkor, amikor csöngetek, kifut elém egy mosolygós arc, bejövök és leülök, teljesen átlényegülök.

Aztán vettem pár mély lélegzetet, és rögtön lejátszódott bennem a kép, jók leszünk, jön a sminkes (dejóóóó!) és két osztály megnézni, fiatalok - rögtön beugrottak a kérdések. Aztán egyre közeledett a 6 óra 7 perc, még utolsó másodpercekben is Erzsi sminkel, Tia szöveget mond, Gabi rögzíti a jeleneteket magában, Clau izgul (deédii:), Dávid és Andris beszélgetnek, hülyéskednek, én meg nézem, gyűjtöm az anyagot az íráshoz.. relax... szaladgálok.

Be kell ülni, jön a rituálénk (abban most mi lenne az érdekes, ha leírnám mi az :D ). És megszólal a „Henry Lee”, és nézek mindenkit: izgulunk. Olyan gyorsan lejátszódott minden, alig tudtam figyelni, csak annyit vettem észre, hogy már megint a helyemen ülök, megy, és jók vagyunk! Persze soroljak bakikat? 1-2-3 lámpa villogott (kiégés határán), mi feszülten figyeljük Mátét. („Kérlek, mentsd meg a helyzetet!") És Attilát, aki szalad át az egész Jemolon, hogy megoldja a problémákat, és siker, sőt sok villanás épp Andi „belső” monológja alatt volt, és nagyon jól jött ki. Megmentettük, vége.

Háromszor tapsolnak vissza, ez jót jelent. De vajon hányan maradnak beszélgetni? Szép számmal összegyűltünk, egy magyar fakultációs osztály, nagyon sok mindenről elbeszélgettünk. (És bejöttek a kérdések!! YES!) Sok-sok vita volt, ami ilyenkor a lehető legjobb - előre vitte a beszélgetést. És végül nagyon jól alakult a napom. Ez volt az egyik legjobb Káélet és beszélgetés is - szerintem.