Teljesen modern, gazdag, elkényeztetett, felsőbbrendű lány lett – ennek ellenére szerintem jól ki fogok jönni vele, bár tényleg másképp fest, mint az elején. Álművelt helyett tényleg műveltre szeretném formálni, aki a többiekkel szemben felsőbbrendűnek képzeli magát és még sznob is. Nem is tudom miért, de valahogy így alakult. Most ehhez van kedvem. Mi történne, ha jönne egy srác, aki iránt tényleg képes valódi érzéseket táplálni? Akkor is a látszatra adna, vagy képes lenne feladni önhittségét és túllépni önmagán? Hm.

Lonácska – Kiss Boglárka

Sokat gondolkodtam Lonácskán. Igen, ez lettem én: Lonácska. A név megvan, a családi viszony is. De milyen az, amikor egy ilyen lány szerelmes(!?).  Én úgy képzelem őt el, hogy hazaér, leveszi magassarkúját, a kivágott felsőjét, majd felhúz egy tréninggatyát, pólót, összefogja a haját, felveszi a szemüvegét és ír vagy olvas. Mert úgy gondolja, a külvilágban azzal az énjével felelhet meg, amit mutat. És hát Jancsi is csak ezt az énjét látja. De Lonácskába még soha senki nem volt szerelmes, és ő sem volt még igazán. És amikor belekerül egy szerelmi háromszögbe, átértékeli hogy mit és hogyan csinál. Meg akarja mutatni Jancsinak, de csakis Jancsinak, hogy ki ő valójában. De fél, hogy nem szereti őt viszont, vagy, hogy nem tetszene neki az az én, akit mutatna.
Nagyon nehéz lenne mind a tizenkét ember összes gondolatát megvalósítani, ezért inkább megpróbálom leegyszerűsíteni az én dolgomat és csak minimálisan mutatni azokat, amik lejátszódnak a karakteremben.

Nagyon érdekes volt a mai nap, újra bemutatkoztunk, és utána négyes csoportokra oszlottunk: egy fiú és két lány brigád állt össze. Olyan jelenetet kellet elkészíteni, amikben be kellet mutatni a fiúk/lányok közötti viszonyokat úgy, ahogyan a szerepeink azt az adott csoportnak kifejezik, ja és mindenkinek egy mondata volt (János Vitéz idézet).

Majd az első mutatás után, Ancsi új feladattal bízott meg minket: legyen ritmikus, sok, egyszerű mozgással. Összesen két óra alatt egész szép kis jelenetsort kreáltunk 10-12 mondat szöveggel. A végén kicsit még foglalkoztunk a tánccal, vagy koreográfiával, nem tudom hogy nevezzem. Ez az egyik kedvenc részem eddig. Élvezem a mozgást és azt, hogy jól tud együtt működni a csapat. Ez számomra külön öröm. Nagyon várom már hogy mit tudok még kihozni Lonácskából.

Ilus – Mészáros Claudia

A múltkori arisztokrata, régi időkben élő lányból mostanra egy nagyon másik Ilust találtam ki. Teljesen modern, gazdag, elkényeztetett, felsőbbrendű lány lett – ennek ellenére szerintem jól ki fogok jönni vele, bár tényleg másképp fest, mint az elején. Álművelt helyett tényleg műveltre szeretném formálni, aki a többiekkel szemben felsőbbrendűnek képzeli magát és még sznob is. Nem is tudom miért, de valahogy így alakult. Most ehhez van kedvem.

A szerdai próbán kiderült, hogy kinek milyen a viszonya a másikkal. Illetve: kinek, kivel van viszonya. Ilus teljesen abban a hitben él, hogy ő Jánnal van együtt. Igazából nem, de ő úgy gondolja, hogy mivel egy helyen állnak a társadalmi ranglétrán, ezért együtt kell lenniük. Azért valamilyen szinten szereti is őt. Ő az a fajta lány, aki hogyha akarna, megkaphatna mást is, de neki ő kell. Elhatározza, hogy mit akar és véghez is viszi. Bármi áron! A cél szentesíti az eszközt. Nemde? Persze Jánt inkább a „megfelelő” partnernek tartja, nem tökéletes férfinek. Mi történne, ha jönne egy srác, aki iránt tényleg képes valódi érzéseket táplálni? Akkor is a látszatra adna, vagy képes lenne feladni önhittségét és túllépni önmagán? Hm. Érdekes kérdés.

A többi lányt inkább alattvalónak kezeli, mint barátnak. Akit nem becsül meg, azon egy szó nélkül, simán átlép. Csak azoknak az érzéseivel törődik, aki számít. Hogy ki számít neki a többiek közül? Meglátjuk.

Egy baj van: nagyon nehéz vele dolgozni. Úgy érzem, kicsit kilóg a lányok közül. Nem illik senkihez, nehéz szituációkat csinálni vele és a többi lánnyal. Végül is sikerült ezen valamennyire túllendülnünk, de ha továbbra is ilyen nehéz eset lesz akkor tovább kell alakítanom. Drasztikusan.

Jancsi – Nyulassy Attila

Bevallom őszintén én meglehetősen elmaradtam az otthoni, magányos vagy éppen útközbeni karakterkitalálásban. Ötletelgettem, de igazából a lényegi dolgok akkor dőlnek el, amikor csináljuk, az nagyjából megvan, hogy mit szeretnék. De majd amikor ez a „mit szeretnék” találkozik a többiek „mit szeretnék”-jével és a rendező elképzeléseivel, akkor úgyis változik egymáshoz képest minden. Inkább az érdekel, hogy hogy tesszük ezt össze, hogy milyen feladatokat kapunk, hogyan dolgozzák ki mondjuk a párok a jeleneteiket – ha egyáltalán lesznek ilyenek.

Úgyhogy párokról most nem is beszélnék és a feladatokról sem (a többiek már leírták előttem, hogy miket csináltunk) – elöljáróban csak annyit, hogy Jancsi (végül így neveztem el a karaktert) egyik barátnője Lonácska lesz, akinek születése szintén nyomon követhető a naplóban.

Igazából az foglalkoztat végig, hogy tulajdonképpen miért mondja azt pár, tizeniksz darab fiatal, hogy ők ezt akarják csinálni? Mi tartja össze őket – annyira nem térek el ezzel a tárgytól, hiszen a fő instrukció úgy szólt, hogy csapatot építünk. Közös élményre vágynak? Vagy egyáltalán vágynak valamire? Színházra? Vagy inkább alkotásra, létrehozni valamit? Vagy a valamire másra vágyás az erős? Egyáltalán, hogy kerül szóba a színház ma, amikor a színházon belül arról beszélnek, hogy a fiatalokat nem érdeklik az előadások. Akkor biztos valami más érdekli őket.

Kíváncsi vagyok, már csak azért is, mert a karaktereket valahogy el kell tudnunk helyezni ebben a helyzetben, még akkor is, ha ennél az előadásnál a közösség építése előrébb való magánál a produkciónál. Igen ám, de karaktereinknek valahogy helyet kell találnunk benne, ahogy magunkat is el kell tudnunk helyezni a csapatban. Izgalmas játék lesz, remélem az eredménye is.