Már majdnem két hónap telt el az idei Cziczó-tábor óta… Gondoltam rá már egyből utána, hogy kellene írni. De aztán valamiért nem írtam. Lustaság, gondolom. Aztán végül most némi motiváció hatására vettem rá magam, hogy beszámoljak a táborról DD-szemszögből. 

 

Idén a tábort nem előzte meg másfél hónapos várakozás, mint eddig. Érettségi után pár nappal már Ny. Attila kocsijában ültem Nannival együtt, útban Zalamerenyére. Emiatt kicsit aggódtam is, hogy ha nem volt meg a hosszas ráhangolódás, maga a tábor sem lesz olyan élmény, mint eddig, de nagyot tévedtem. Amikor már mindenki a helyszínen volt, elkezdődhetett. Idén bemutatkozást se nagyon kellett tartani,két ember volt csak, akit páran nem ismertek, egyikük csak később érkezett, a másik meg azóta már a társulat tagja. De persze szabályok voltak, mindenki kitalálta az idei betartandó szabályát, volt, aki komolyat, volt, aki komolytalant, és az angyalokat is kiválaszottuk. Idén voltak korábban távozók is, összesen öten jöttek el a tábor vége előtt, volt, akit a kötelesség szólított, volt olyan is, akit máshova húzott a szíve. Senki távozásának nem örültünk, de annak igen, hogy ameddig maradtak, addig velünk voltak. Mivel a társulat színesedik, az eddigieknél színesebb volt az idei tábor is.

 

Az első este a megszokott módon zajlott. Konkrét feladat,téma még nem volt, helyette szalonna és más egyéb húsipari áruk sütögetése közben tárgyaltuk ki, kivel mi történt,mióta nem találkoztunk. Aztán játék jött, először az általam diktátornak nevezett játék, Bandi és Vera vezetésével, utána meg a gyilkosozás. Ez talán a kedvenc „színházas” játékom, az oka egyszerű: színészkedni kell benne. Ezért nem értem, hogy sokan mért kántálják szívesebben, hogy tojástojástojás, miközben a fejüket ütögetik, de semmiben nem kötelező részt venni. Ezért a tojásozást csak oldalról szemléltem, viszont arra is rájöttem, hogy a gyilkosozás nagyon sok emberrel egy idő után elkerülhetetlenül kaotikus veszekedésbe csap át.

 

 

Azt hiszem, gondok lesznek… ennyi idő után nehéz pontosan visszaemlékezni, és összefoglalni a történteket.  Próbáltam átmenni az egész táboron napról napra, mindenről írni pár sort, de nem megy, káosz van a fejemben. Más írását meg nem akarom másolni. Szóval nem biztos, hogy mindenről írni fogok, ami történt, sőt, inkább a hangulatok, érzések lesznek középpontban. 

 

Voltak önismereti tréningek, ezeknél az volt a lényeg, hogy olyasmiket is megtudjunk magunkról, amiket eddig nem, és hogy kitárulkozzunk. A délelőtti feladatoknál mindig egy megadott témára csináltunk valamit, bár nem konkrétan, de már az Iluskára készültünk. A tréningeken három napon át három csoportot mindig már irányított, és merőben más volt a három foglalkozás, de ugyanannyira hasznos volt mind a három. A Cziczópróbákon Attila mindig valami mást próbált megmozgatni bennünk, itt mindig más volt a feladat célja, de mindig nagyon tudatosan csinálta azt, amit csinált. Az utolsó két napot kivéve az esti jelenetek a megszokott módon zajlottak. Idén először lett volna csőd, ami aztán sajnos elmaradt (a csőd csődbe ment, hahaha), bár úgy volt, hogy majd bepótoljuk, végül igazam lett, mert én egyből megmondtam, hogy ha akkor elmarad, már nem lesz egyáltalán megtartva. Második este horror volt, a mi csapatunk Attila irányítása alatt inkább viccesre, mint félelmetesre vette a figurát, de a végeredmény kidolgozottságából ez nem vont le. Este aztán hatan elindultunk éjszakai túrára, hogy ismét örömet szerezzünk a „Homokiban” (igazából nem jártunk ilyen helyen, ez egy társulati poén) lakó szúnyogoknak.

 

Nannival szerepeltem a Dodge-színházban. Már korábban eldöntöttük, hogy együt leszünk, aztán az  eredeti ötletet kissé átvariálva, végül saját magunkat jelenítettük meg pár évvel később. Bár a jövőkép, amit mutattunk, nem valószínű, hogy megvalósul, nagyon élveztem összehozni egy ilyet Nannival, akivel egyébként is nagyon közel állunk egymáshoz. Bár sokan mondják, hogy egy színésznek a legnehezebb saját magát eljátszania, én ezzel nem értek egyet: én a saját alakításaimat pont akkor tartom a leghitelesebbnek, amikor saját magamat játszom, erről az egy „szerepemről” merem azt állítani, hogy jól megy. 

 

 

Következő nap viszont pont saját magam alakításával gyűlt meg a bajom. Ha már monológ volt, nem maradhattam ki, pláne hogy a két évvel ezelőtti kreténség, és a tavalyi este átalvása után idén tényleg volt egy használható ötletem. Régebbi önmagamat akartam megmutatni, a cél az lett volna, hogy a végén azt sugalljam: már túl vagyok a régi hülyeségeimen. Ehhez ütős helyszínt és képet választottam, kötelet tekertem egy fára, és azzal a nyakamban adtam elő a jelenetet. Sajnos pont az ellenkező hatástértem el, mint amit akartam, mert a jelenet legvégét már nem tudtam megcsinálni. Emiatt úgy éreztem, magamnak is azt adtam, amit a többieknek (vagy inkább amit gondoltam, hogy adtam nekik), emiatt az este hátralévő részét magamba fordulva töltöttem. Többet ilyet nem szeretnék.

 

Aztán a szobaszínházban kicsit enyhíthettem a csőd elmaradása miatti csalódottságomat, mert egy ahhoz hasonló karaktert alakítottam, mint akit ott is játszottam volna. Konkrét ötletem volt, magamra hegyeztem ki a jelenetet, sőt, bár öntudatlanul, de még az is lehet, hogy eszköznek használtam a partnereimet (Guszti, Nanni) arra, hogy én megmutathassam, amit akarok. Utólag erre már nem vagyok büszke, de maga a jelenet végül szerintem egész jóra sikerült.

 

Ez után a produkcióra kezdtünk el koncentrálni, innentől a táborzáró előadást, az Iluska 3-mat építettük fel. Én szinte teljesen magam építettem fel a karakteremet, talán ezért szerettem meg ennyire Lalit, a magát menőnek képzelő „gengsztert”. Clauval kidolgoztunk egy közös jelenetet a darabhoz, ami végül állítólag nagyon jók sikerült. Ezen kívül persze még több jelenetben szerepeltem, sőt, a vőfély is én voltam Iluskáék esküvőjén. Maga az előadás azt mutatta be, hogy mit gondol Iluska, mi várna rá, ha Jancsi maradna: jövőképeket mutattunk be. Attila megint jó munkát végzett, rövid idő alatt a maximumot hozta ki belőlünk, és egy összetett és profi előadást mutattunk be a helyieknek.

 

Ennyit tudok írni. Ez volt a 2011-es Cziczótábor. Az értékelésen azt mondta, hogy ez volt eddig a tökéletes tábor. És tényleg. Ami hiba volt benne, az mind bennem volt. Egyébként minden a legjobban alakult, mindenki nagyon együtt volt. Ilyen sikeres és élményekben gazdag hétre még én sem számítottam. Jövőre elvileg megint más lesz, de akármi is lesz, én nagyon várom, mert kell egy hét a nyárból, amikor nincs semmi gond. Bárcsak az egész világ Zalamerenye lenne…