Ez az ötödik bejegyzésem „czattigyöngye” témában, s ötödszörre írom le, hogy ez a srác mintha… Mintha a fiam lenne, úgy szeretem. A dobos. „A” Serei Dani.

Sok köze nincs a színházunkhoz, bár a társulatunk tagja. (Tiszteletbeli?) A zene köt minket össze. (A Fishmojo.) Mégis… A színház segített találkoznunk, szerepelt nálunk előadásban is, most is közreműködik - a 'TI [Terra Incognita]' háttérzenészeként -, táborainkban sokat (szín)játszik velünk, megnéz mindent, fényképezi az előadásokat, nézőket toboroz, mert… tehetséges. Sokszínű. És közénk tartozik.

az első "fészekimprón" (a Zöld Macskában)

2008. június 1-én átvettük díjainkat a Magyar Művek Szemléjének zárásán (a ’Káélet’ lett a „Fesztivál Legjobb Előadása”), majd a pesti éjszakában Bénivel és egyik „haverjával” - Danival, akit már ismertem előadásokról, sőt, egyszer imprózott is velünk - beszélgettünk a Pince Színház előtt. Szóba került a zenekarunk: éppen dobost keresünk, Dani véletlenül dobos – derült ki -, s örömmel jönne. (Ja, táborba is.)

Így kezdődött.

És azóta is fishmojozik velünk. Sokat tanultunk egymástól.

A táborba is eljött, sőt, színészkedni kezdett. (A ’Fém’ első változatában ő lett volna László Viktor!) Majd egy meseszerep után - Nagykisfiú a ’Mikulás, a barátom!’ c. opuszban - befejezte színpadi pályafutását.

Mert éppen lent volt. Akkor jöttem rá, hogy hoppá, mi hasonlítunk! Érzelmi hullámokon keresztül próbáljuk megérteni a körülöttünk kialakuló világot. A világunkat. Én már átéltem. (És élem át most is.) Ez egy fontos eleme a tudásvágynak; nevezhetjük alkotásnak is, csak úgy nagyképűbb.

Dani ugyanígy élt. És ma is így él, csak már egyre tudatosabban.

Fishmojo koncerten (Rézmál Kávézó)

A zene köt össze minket. Ő megtanulta megütni a pergőt, én megtanultam hallgatni a zenét. Odafigyelni. Dani, aki a kezdetekben kamaszos ellenállással harcolt velem - bármiről is volt szó -, felnőttként lájvban prezentálja nekem a művészet és alázat testvériségét. Lírai megfogalmazása ez annak, amit szorgalomnak hívunk - például. Napokat töltött el a színházteremben, készült a felvételijére, jött rendszeresen és rendszeretően. (Mindig elpakolt maga után.)

Ha belegondolok, keveset tudok róla. Ha nem gondolok bele, mindent tudok róla. Talán apaésfiú-szerű ez a kapcsolat (is)? Ötödik gyerekemről beszélek. Hogy mit is jelent ez, most elmagyarázom. Érzelmi kötődés, tanulásvágy, tanítás, tisztelet, és a már emlegetett alázat és szorgalom szavakkal írhatnám le - ha leírnám!

Daniból nekem kettő van. A fiam az első. De róla miért írnék? Árminnal ketten ők maguk a válaszom mindenre. Az életem értelme. (És legnagyobb sikerélménye a két fiú. Ha!)

Lehet, ezért van, hogy keresem a lányaimat és fiaimat. A többit. Akik hajlandóak az odafigyelésre. A tanulásra. Akik átveszik tőlem a tudást. (Na, jó, tapasztalatot!) 

Dani figyel rám, s hagyja, hogy én is figyelhessem. Mert jó érzés látni, amikor mellettem nő ki a „semmiből” egy „valami”. Dani ma már a Zeneművészeti Egyetem hallgatója. Nagy szám! A dobosunk jegyzett művész lett/lesz.

És mégis itt maradt mellettem. Közöttünk. Zenélünk - a Fishmojoban -, színházba járunk – a Fészekbe -, alkotunk – a Terra Incognitaban -, felnövünk – az életbe’.

Ritkábban találkozunk mostanában, de lesz ez még kevesebb is. Lehet, hogy hosszú évek maradnak ki!. És? Nem számít.

Mert Daniban benne van a nagy hármas: szeretet, tisztelet, hülyeség.
Csak így lehet normálisan élni.
Hatalmas kihívásokat keresve,
nagyokat hibázva,
de fülig érő szájjal örülni a sikernek.
És tenni is érte.

Én már tudom... (Egyszer fenn, egyszer lent.)  

Zoltán (TI-alkotótábor, Zalamerenye)