iluska.wb – egy buli története

Haladjunk szép sorjában.

Ennek a darabnak az előkészületei nem augusztusban kezdődtek, hanem egy kicsit előbb, az előző évadban. Cziczó Attila feledata 2011 tavaszán a következő volt: 3 előadás, 3 rendező és János vitéz.

Első rendezőnk Nyulassy Attila. Az Iskolapéldában együtt játszok vele, színészként ismerem. Rendezőként? Elkezdtük csinálni, ötleteltünk, karaktereket formáltunk, szöveget írtunk. Nem annyira ment. Attila döntött és megírta a szöveget. Elolvastuk, más volt, mint a Cziczó darabok. Én szeretem a mást. Kipróbálni valami újat.

Kimentünk a gyárba, hogy ott csináljuk. Eleinte én szinte nem is voltam bent, részpróbáztunk, jelenetenként haladtunk. Ritkán felbukkanó szerepem volt, aki csak Jancsival találkozik. Az első próbán, amin részt vettem egy ecsettel kellet olajoznom kis csavarokat...

Horváth Máté

Természetesen nem azért, mert kényszermunkára fogott. Hanem a jelenetben kellett csinálnom. Nem értettem meg elsőre, vagy talán el se mondta teljesen (erre már nem emlékszem), az biztos, hogy nem is kérdeztem vissza. Nem volt jó, ahogy csinálom. Odajött megfogta a csuklóm és „erővel” a csavar felé rántotta, és mutatta hogyan csináljam. Ez az első benyomásom Attiláról, mint rendező. Itt kemény munka folyik, kevés az idő, sok a teendő. A próbák vége felé már jobban kijöttünk egymással. Voltak persze „összetűzések”, de elhanyagolható mértékben. Meg kellett ismerni, meg kellett érteni, és meg kellett szokni. A végeredmény jó lett, bár az előadást nem értettem néhány helyen, a kellékhasználatot meg végképp nem. De megtartottuk és átvittük a következő évadba.

Jött a második rész, Ancsi rendezésében. Aztán a harmadik Cziczó-stílusban. De ezek másik történethez tartoznak. Szerintem!

Mészáros Claudia, Horváth Máté

A harmadik rész 2011 júniusában készült, a Zalamerenyei táborban. Egy kisebb feladat lett a nagy feladat részévé vált – vagy az is volt, nem tudom. Egy elhagyatott, kölcsön kapott romos házban alkottunk Nyulassyval. Minden nap másik csapat volt ott. Én az elsőben voltam benne. Játék közben egy kicsit helyszínelőnek érezhettem magam: kik élhettek itt?, mit csinálhattak?, hányan lehettek? – kaptuk a kérdéseket . Karakter, anyagi- és családi háttér kitalálása – ez volt a mi feladatunk. A többi csoport is elvégezte a dolgát, mindenki mást, miközben kialakult egy sztori, a karakterek stb., minden, ami egy jelenethez kell. Az utolsó csoport önkéntesekből állt, köztük belőlem, akik jeleneteket csináltunk az addigi szempontok, kitalációk felhasználásával. A munka felhőtlen volt és kemény. Lehet ezt egyszerre? Miért is ne! Furcsa volt. Attilát egy másik oldaláról ismertük meg. Mondtuk is neki és azt hiszem fel is használta. Szerintem neki is tetszett az a munka folyamat ott a táborban.

2011 augusztus, Jemol – Fészek Színház, Budapest. Feladat: létrehozni az elsőt. Nem tudtam hogyan lehet, ráadásul helyszínváltás is kellett hozzá, hiszen a gyárcsarnokból a színházterembe került az előadás. Aztán Attila elmondta mi lesz. Tetszik. A szerepem is tetszik, minden tetszik. Gyanús, mi fog történni? Tök jól haladtunk, zenekeresésre is befogott. Közben próbáltunk. Majd jön egy telefon: Iluska váltás, de emiatt nincs Helén, el tudom-e érni Gabit, ő veszi át a szerepet. Sikerült, figyelmeztettem, hogy a telóján nem fogadott hívások egész sora várja. Pipa. A játék mellett szerettem volna világítani is. Így lett, Attila megengedte, belekerült az előadásba is. Közeledtünk a szokásos bentalvós hétvégéhez. Szombaton nagy erőkkel próba a teremben, közben az előtérben pedig táncolni próbálunk. Mi is az a dubstep? Hogyan kell rá mozogni? Kitaláltuk, zenét megvágtuk. Vera pedig nagyon durván nyomta. Megszületett a tánc.

Horváth Máté, Orosz Balázs

Éjjel Attila ordítja, hogy kötések. Mindenki egy helyen. Mindenki a helyén. Kezdtük. Hajnali 2-ig, vagy tovább. Azt hiszem ezen az estén történt mikor rábukkantunk Verával egy tigrist és egy denevért ábrázoló matricára. Később ebből lettek is nagy röhögések, melyek néha a próba megzavarására is tökéletesen alkalmasak voltak. Attila nem örült, vagy mégis? Egy kis hülyeség mindig kell mindenbe. Szerintem! Vasárnap lenyomtuk az előadást egyben. Nagyjából egyben. Kétszer. Még volt vele munka, a premier meg közeledett. Az utolsó hétre végül elkészült az előadás. Szombaton premier, volt még hajtás rendesen. Mindenkinek megvolt a jelmeze, a helye, hogy mikor mit csinál, meg persze a szövege is. Bár az utolsó mondat nekem nem igazán akart a fejembe vergődni, a legfontosabb, de végül csak sikerült „Mélységes döbbenet és csend van bennünk.”,

Rendezőként ismerem-e Attilát? Szerintem most már elmondhatom, hogy amennyire kell, és lehetséges annyira igen. De még nincs vége. Jön a folytatás. Tavasszal: májlájt. Ismét Attilával. Újabb oldalát ismerjük majd meg? Vagy marad ilyen? Nem tudni, de az biztos, hogy izgalmas lesz.