„Lehetett volna belőle…” – Színészélmények

2011. december 6. - iluska.wb

Érdekes volt az utolsó előadásra készülni. Egyébként is mindig mindent széthagyok és elfelejtek, de most idegeskedtem is, nehogy ma is ez legyen. Bár a pengetőimet mindössze ötször hagytam el, a gitáromat majdnem elfelejtettem behangolni és a székemet a függöny mögé 2 perccel kezdés előtt vittem be, viszonylag minden rendben ment – hál’ istennek eközben sikerült Zsófival néhányszor normálisan összemondanunk a szöveget, ami azt jelentette, hogy maximum 5 baki volt benne.

iluska_balazs.jpgOrosz Balázs

Egész korrekt lett amúgy az előadás, ráadásul megajándékozott egy-két új élménnyel is. Például eddig senki nem szólt be azért, mert rágyújtok a színpadon, és nem is kiáltották utánam emiatt, hogy „fú, de büdös vagy!”. Nem volt még olyan sem, hogy valaki „nagyon rossz helyen” röhögött volna bele az eseményekbe, de olyan sem, hogy a fülem csengését elnyomva szisszentek volna föl a pofonvágásom után. (Ez úton is szeretném megköszönni Attilának az „edzéseket”.)

Mindezek ellenére – hogy kicsit idegeskedtem a felkészülésnél – nem volt másabb a színpadon állni. Mikor közben kimentem a függöny mögé, néha átfutott az agyamon, hogy valószínűleg ez volt az utolsó alkalom, hogy azt játszottam (mármint az egyes jeleneteket), de nem sokáig filóztam ezen. Bár végre sikerült összeraknunk Zsófival a szöveget. Így a végére. Egész jó kis jelenet lehetett volna belőle…