Tamás - mi csak így mondjuk. Nincs belőle még egy. 2010. szeptember 6-án ült be először közénk. És érkezése megváltoztatta a színház formáját: felnőttünk.

 
Dr. László László Elemér (Iskolapélda)

Barabás Tamás lemondott elnöki tagságáról a MSz-JSz vezetőségében - olvastam a hírt néhány éve. Rémlett, mintha ismernénk egymást, így írtam neki egy emilt, hogy sajnálom döntését. Mogorván és idegesen válaszolt. Fasza! Néhány hónappal később felkértek, hogy legyek helyette megmondó ember a szövetségben: az amatőr színjátszók vezetőségében. Elvállaltam, és hatalmas energiákat mozgósítva csináltam. (Aztán az energiám lassan elfogyott, meghasonlottam, és bájbáj - de ez egy másik történet.)

A ’Fém’ a Szkénében nyerte el a Paál István Diplomát, ami azért furcsa, mert a tagságtól nem kapott valami fényes kritikát és/vagy támogatást. (Irigység talán? Az.) Két ember lelkendezett: Szűcs Kati és Tamás. (Na meg elnökünk, NAL, de ő ügyes diplomata.) Hm, szimpatikus emberek - mondtam magamnak.
Aztán a 'HáRoMnőVÉr' szakmai előadására bejelentkezett az egész Vécsey Kamarateátrum. Nézőként, persze! (Egyből utánuk olvastam. Tényleg ismertem őket, láttam is néhány előadásukat. Lassú, túlbeszélt, mégis bájos, afféle igaz amatőr előadások voltak. De...! Elmélyült, a legprofibbakat lepipáló, érzékeny, pontos dramaturgiai odafigyeléssel elkészült előadások mind. Ehhez nagyon ért Tamás!)

És előadás után beszélgettünk. (Először.) Bajban voltak. Színházcsinálásilag. És bekéredzkedtek hozzánk. Jó. Végül Tamás maradt a vendégcsapatból.
(Ma már többen vannak. Megérkeztek. De ez - ugye - egy másik történet...)

Nyáron többször találkoztunk, meséltem magunkról, a társulatról, a terveinkről. Ő is. És beszélgettünk az Iskolapéldáról. Akkor még nem gondoltam volna, menyire jó volt az időzítés: Dr. László László Elemér itt tartotta Tamást. Közöttünk.

Ősztől nekiláttunk. Az „öreg” fogadtatása nem volt zökkenőmentes. A fiatalok nem jó szemmel nézték, ahogy kortársam próbál beilleszkedni. Féltettek. Rengeteg beszélgetést ültem végig: mit akar Tamás, átvenni a főnöki széket? - kérdezték. Nem. Velünk akar alkotni - válaszoltam. Nagysokára elhitték. (Legszkeptikusabb Ján volt. Erre? A két legjobb barát lettek. Van közöm hozzá. Mert egymásra találtak!)

Tamás és köztem árkot ás egy elég komoly feszültségszál. Elmondom, mi az alapja: mindketten precízek vagyunk. Az, hogy valaki trehány, és nem képes követni a tempómat, elviselhető és megmagyarázható. De hogy valaki ugyanúgy szabályokat követ, de mégis másképp, az a legnehezebben kezelhető. Tamás makacs ember. Öntudatos. Szokások rabja stb. És én is. (Ez rosszabb, mint két dudásnak lenni!)

zászlóvédő (táborszínház, Zalamerenye)

Egy példa: „Szervusztok! A magam pici eszéből (szívéből, stb.) kiindulva, részemről pénteken a fent jelzett aktus megtörténtnek van nyilvánítva! Ellenvéleményeket nem kérek. Barabás Tamás” Egy e-mail tőle. 2011. július 8-án így lett vendégművészből társulati tagunk.

Nehéz és jó vele együtt lenni. (A szórend felcserélhető.) Részletezem. Huszonvalahány éve amatőr színjátszó. Minden a kisujjában van. Többszáz emberrel dolgozott és alkotott együtt. Ismeri a drámairodalom - valamint a líra, irodalom, klasszikus- és könnyűzene, mozgókép, képzőművészet - nagyját és apraját. Élőlexikon. Van agya, arca, teste, hangja, érzéke a színpadhoz. Ezért. Ezért jó és nehéz együtt lenni vele. (De mindenről tud, amiről akarom, hogy tudjon mindenki a társulatban! Figyel. Ez egy megfizethetetlen tulajdonsága.)

Mert tisztában van képességeivel. (Szintén megosztó tulajdonság.)

Hogy én mit látok benne? Látom a gondolkodó embert. A kompromisszumokra hajtó, de néha elhajló alkotót. A remek alapanyagból kimunkált színészt. Ez utóbbi lehetne az elsődleges szempont. (Mégsem az.) Remek színész, ezerarcú. Az 'Iskolapélda' epizódszerepeiben megcsillant néhányat ezek közül. És a táborban is láttunk egy rakással közülük. (Ott is volt velünk. De ez meg egy komplett regényt tenne ki, haha!)
Kár, hogy az eddigi két bemutatónkban - és a többi általam látottban - mégis csak egyet kultivált. (Arcot.) Segítek neki. Jövő évadban megkapja „azt” a szerepet.

És onnan már nem lesz visszaút…

Befogadtuk, belakta a színházunkat. Már az övé is. Szerepel, hiszen ezért jött. És szervez, agyal, próbálkozik. Néha vakvágányon jár, néha beletrafál. Ilyen ez mifelénk!

És most éppen rendez. Nagy dilemma ez nekem! Más lesz a Fészek Színház, ha mások is hoznak létre előadásokat? Remélem, nem! Nem más lesz, hanem színesebb.
(Nyulassy Attila és) Tamás megkapta a lehetőséget, hogy alakítsanak. 
Én hiszem, hogy jó lesz. Több lesz velük/általuk a színházunk!

Barabás Tamás a társulati névsor negyedik helyéről néz a távolba. Én is szoktam.

Hasonlítunk. Manapság kicsit ósdi kifejezéssel: tiszteljük egymást.

Vasárnap van, esik a hó, s két negyvenes színházcsináló Rolling Stones-t hallgat.
És ez így is marad. (Néha vasárnap, hó, és rock ’n’ roll nélkül.)
Valami mindig összeköt minket. 

Lehet, hogy a színházcsinálás öröme?

Rectus (TI [Terra Incognita])