Próbálunk. Nagyjából úgy, mint eddig. Csináljuk: összerakjuk a szöveget, értelmezzük a helyzeteket, megpróbáljuk megállapítani ezek menyire működőképesek. De egyre inkább alakulnak át a dolgok. Az utolsó próbán felmerült bennem, hogy milyen irányba? Nemrég fejmosást kaptunk drága rendező urunktól, ami olyan szinten jogos volt, hogy utána 10 perces néma gyásszal búcsúztunk mással foglalkozó énünktől. Betartottuk-e? Próbáltuk.

Horváth Máté, Sipos Veronika (fotó: Gimesi András)

Csak valamiért már ott tartunk, hogy lassan mindennel foglalkozunk, csak azzal nem, amivel kéne. És így nehéz (pedig a rosszak közé tartozom). És nem tudom, miért van az, hogy érzem, hogy igyekszem és próbálom sziporkázó ötleteimmel színesíteni a darabot (tanulunk választékosan fogalmazni), csak valahogy ez nem akar sikerülni. Pedig haladunk (Attila szerint). Én már nem tudom megítélni. Bennünk van a hiba. Hogyan lehet kijavítani? Meg kell változni, álomvilágba menekülni, alkotni egy saját világot? Hogyan működik a valóság? A képzelet formálja elképzelhetetlenül igazivá? Májlájtos kérdések ezek. Talán már túl közel került hozzánk (legyen ez enyhítő körülmény).