2001 őszén láttam meg először a srácot. Nem lehetett nem észrevenni. Az agárdi gimnáziumban volt egy meseelőadás, s a negyedikes(?) Guszti átvette az irányítást a profiktól. Röhögtem a többi nézővel, s arra gondoltam, hogy egyszer még színjátékosom lesz ez a fiú. (Úgy is lett.)

az 'Ezerszín' szereplőjeként (Fészek Színpad, Agárd)

Tóth Ágoston - ismertebb nevén Guszti - 2005. őszén lett aztán motorszájú főhőse az agárdi színjátszó csoportnak. És - ahogy megígértem nekik - a Weöres Sándor Gyermekszínjátszó Találkozó országos gálájáig meneteltünk ’Ezerszín’ című életjátékunkkal. Még filmre is vett minket a drámapedagógia atyaúristene. (Tananyag lettünk.) Bejártuk az országot, s Guszti élvezte. Nagyon élvezte! (A szereplést is.)

Ám jött a búcsú, így egy év után kikerültünk egymás látószögéből. Illetve... A következő nyáron megjelent tradicionális nyári nomád drámatáboromban. És azután is. Meg azután is. A legbelsőbb külsősöm lett. És persze mindig beszélgettük, hogy majd valahogy bekapcsolódik valahova. (De nem kapcsolódott.)

táborban (Cselőtepusztán)

Mondjuk okkal. Kissé elviselhetetlenül volt központi főszereplő – általában(?). Minden percben! A többi fiatal pedig valamiért nem tolerálta ezt az igyekezetét. De Guszti lankadatlanul próbálkozott. Közben csoportok jöttek-mentek életemben, a táborok összetétele folyamatosan változott, csak néhány törzsutazó jött velem Cselőtepusztáról Merenyére. És ez a nagy változás valahogy hatott Gusztira is: a tavalyi tábor után odáig fajult a helyzet, hogy kimondta: jön a Jemolba fészkezni.

És jött.

A maga szétszórt, figyelmetlen, korát meghazudtoló éretlenséggel fűszerezett jelenlétével kezdte a foglalkozásokat. Sohasem volt kérdés tehetsége, alkalmassága a színjátszásra. Ám a közösségi lét mintha a Hold túloldalán elrejtett kulccsal lenne csak megnyitható neki - ilyen körmönfont, ízes, összetett mondatokkal tudtam csak lecsillapítani mérgemet, amit gyakran előhozott belőlem.

És tavasszal szerepet kapott a nem/más-ban. Majdhogynem főszerepet. Pedig sokáig kérdéses volt alkalmazása. Hét év ide vagy oda, nem nagyon változott mentalitása. Odafigyelése. Lusta maradt, mint a szar! Persze az esélyt végül megkapta - hiszen nálunk, főleg ebben az évadban, mindenki megkapja. Az utolsót? Még nem tudom.

Mert a nem/más Andrisát szívszorító őszinteséggel kelti életre. És figyel. És fegyelmezett. Mekkora erő kell ehhez! (Gusztit ismerve.) Sokszor leírja - ebben a blogban is - ragaszkodását. Hozzánk? A szerephez? A színházhoz? Van stílusa. Jó olvasni.
És itt jöhet megint, hogy: is. (Is-is.)

A huszadik czattigyöngye bejegyzés az övé. Húsz éves. (Múlt.) Jövőre leérettségizik - azt mondja. Ideje lenne. Már rég várja egy frankó kis élet. Egy nembeleszarós, hanem egy megajándékozós. Minket, másokat és önmagát. Megérdemelné mindenki.

Jó lenne húsz év múlva nem egy lehetett-volna-belőle-valakiről regélni!
Mert... Pedig... De... És...
Guszti egy valaki. Egyvalaki. Egy.
Utánozhatatlan.

Így van? (Így lesz?)

Andris (nem/más)