Messze van még május 17. Addig érettségizek szerenádozok, ballagok. Több mint két hétig nem is látom a színházat. Hiányzik. Nincsenek délutánok, esték, amiket bent töltenék.

Pihenésre, vagy szórakozásra, esetleg komoly/komolytalan beszélgetésekre, nevetésre, közösségre vágyva érkezvén a színházba elmúlnak a problémák.

Itt mindent meg lehet oldani. Legyen szó mondjuk egy leeső vagy szétnyíló függönyről, esetleg egy kis fényről a színfalak mögött. Mi sem látunk sötétben. Balázs például annyira sem, hogy a kanapé elé ül le a földre. Vagy esetleg egy szövegbaki. Az se rossz.

Az emlékezetem kihagy. Nem emlékszem mindenre, ami ott történik, mivel annyi minden történik. És nincs megállás. Rohamléptekkel haladunk előre. Bővül a nézői körünk. Bővül a repertoárunk

Mindig készülünk valami újra, valami felejthetetlenre. Meglepőek vagyunk és mulatságosak. Esetleg nem. De jobbára igen.

A következő évad más lesz. Megint valami új. Valami nehezebb. Valami jobb. És abban biztos vagyok, hogy megint minden jól fog menni, és felejthetetlen nyarunk, és évadunk lesz.