„A bosszúban és a szerelemben az asszony barbárabb a férfinál." (Friedrich Nietzsche)

A G14 c. készülő darabunk első próbahetéről.

(A G14 Stubnya Béla találmánya, saját blogjában emlegeti így a darabot. Átemeltem. Tetszik. Úgy hangzik, mintha valami titokzatos világmegváltók lennénk. Pedig nem. Talán.)

A színház szezon előtti: kissé káoszos fogadótér, a színházterem leltár alatti állapotban. Mellettünk a csarnokban dolgoznak (biztos), de szépen csendben (ahogy a csillag megy az égen...) Természetesnek vagyunk véve: munkások, művészek, munkás-művészek.
„Gabriella tizennégyszer" a darab címe. (Tessék találgatni, miről is szólhat!)
Napi 4-5 órát töltünk együtt. Négyen. Egy teremben, ahol a megszokás otthonossága lebontva, a tér mégis olyan, mintha évezredek óta lennénk ide bezárva. A magunk örömére. Mert az, hogy készül közben egy előadás is, szinte mellékesnek tűnik. A sűrítve ábrázolt sorsok megélése a fontos. Folyamatosan változunk és változtatjuk a másikat. Bántás nélkül, üresjárat nélkül. Óvó figyelemmel. Persze, mindegyikünk dolgozott már valamin a másikkal, most ez mégis más. Vagy csak nekem új, hogy tessék, így is lehet. Mostantól meg azt mondom: csak így érdemes. Mintha mindegyikünk régóta erre várt volna. Történjen bármi, test-lélek puhára esik.
Persze, a civil bajaink nem tűnnek el. Csak a terembe nem jönnek velünk.
Nem tudom, hol tartunk. Akik benéznek, ránk csodálkoznak. Nem hazudom, hogy ez nem esik jól. (Mármint a visszajelzés. Mert az mindig... pláne, ha pozitív!) De én még keresgélek. És nagyon élvezem, hogy a többiek hagyják. Sőt, el is indulnak velem. Játszunk. Mi kellhetne még?

Legfeljebb el lehet ismerni, hogy Nietzschének - úgy tűnik - néha igaza van.