"Gabriella és elgyengülés" - Gabriella tizennégyszer próbanapló

Telik az idő, de a próbák pillanatnyilag ritkulnak, persze könnyebbek azért nem lesznek. Sőt, a múlt heti első dobos próba 5 és fél órájával, meg-megállásokkal (ilyenek se nagyon voltak még) úgymond a legkevésbé magas pont volt eddig.

gyengeczatti.jpg

'Gyenge vagyok' premier két éve

A dobról csak annyit, hogy először úgy tűnt, olyan hatásfokozó eszköz, ami azért kell, mert kevés, amit csinálunk. Féltettem is a személyességet, természetességet. Azóta szerencsére organikusabbnak érzem. Huh!

Azóta is meg-megállós próbák voltak és végre megértettem, miért éreztük szárnyalásnak az első heteket: akkor csak felvázoltuk a dolgokat, nem kellett jeleneteket ismételni egymás után, inkább egy íves vázat ácsoltunk. Állítólag tudunk is mindent, csak a szöveget nem nagyon (de egyre jobban)...

A hétfői G14 próba után pedig kedden Gyenge vagyok felújító/frissítő/lejárogató/összemondó próba volt. Elcsigázottan fejeztük be. Sokkal lassabb hömpölygésűnek tűnő előadás. Pedig időben állítólag alig lesz nála rövidebb Gabriella. Izgi lesz már játszani az egyiket és újra játszani a másikat (ami már olyan otthonos).

Címkék: próbanapló