Pénteken mindig fáradt vagyok.  Általában semmit nem lehet velem kezdeni, mert artikulálatlan morgáson kívül nem igazán vagyok képes többre.

  Legjobban talán úgy tudom jellemezni a fészkes foglalkozásokat, hogy az egyetlen pénteki programom, ahol elfelejtem, hogy tulajdonképpen egész nap csak aludni akartam.  Ezzel csak azt próbálom érzékeltetni, hogy nagyon élvezem őket. Lehet, hogy élőhalottként érkezem, de teljesen felpörögve hagyom el a helyszínt.

 Miért van ez?  Talán a hangulata az, ami segít aktívan kikapcsolódni. Olyan dolgokkal foglalkozunk, ami kicsit kirángat a hétköznapi fásultságomból. Például egy-egy jelenet megalkotása után érzem, hogy nem volt teljesen felesleges a napom, itt létrehoztunk valamit, ami bír egyfajta értékkel. 

 Mivel most a Hun vagyunk? című darab előkészületeivel foglalkozunk a próba fele a témakörhöz kapcsolódó beszélgetésekkel telik,  míg a foglalkozás további részében kreatívoskodunk.  Persze, szeretném hozzá tenni, hogyha nem kapnánk olyan jó irányvonalakat a jelenetek előtt, valószínűleg elaludnék az egyik fotelben.  Ezek a feladatok valahogy mindig kihozzák belőlem az alkotási vágyat.

  Egy szó, mint száz, ezek a próbák megmentették a péntekeimet a nihilbe süllyedéstől.