"Viktória vagyok?" - Színészélmények

2012. november 11. - Gabriella tizennégyszer

Fél négyre mentem, talán túlságosan is kipihent állapotban. Öttől volt az előadás. Néhány napja volt legutóbb, a szöveg megvan. Azért néhány jelenetet összemondtunk bemelegítésként.

Már elkezdődött az előadás, megvolt a prológ, amikor egy hosszabb jelenet alatt - amiben nem vagyok színpadon -, most nem akarom részletezni, milyen okok, de elterelték a figyelmemet az előadásról. Sajnos túl magabiztosnak éreztem magam. Ezért megengedtem ezt a felelőtlenséget magamnak. Aminek az lett a következménye, hogy - igaz, még kint a takarásban, de - a saját darab szerinti nevemen szólítottam a partneremet.

02.jpg

Aztán persze próbáltam a nagy ember előtti zavaromra hivatkozni. Ez a nézőket nem zavarta össze. Engem viszont rádöbbentett, hogy nem vagyok szerepállapotban, ami ennél a darabnál (is) megengedhetetlen. S persze a játékomra végig rányomta a bélyegét.

Szerencsére az előadás nem sínylette meg. Csak az én mai lehetőségem úszott el. Állapotkeresgélésből, rutinból végigcsináltam az előadást. (Jó lett volna megállni és azt mondani: kérek öt percet, és kezdjük újra!)

Hát ilyen nincs... Ha elkezdődött egy előadás, bekerülsz a sodrásába, és akárhogy, de végig csinálod. Ez félelmetes ezen a pályán. Ez egy jókor jött pofon volt, hogy semmivel sem hagyhatom magam kibillenteni a felkészülésből. Még egy magabiztosan, jól beállt előadás esetén sem!!!! Nem mintha ezt nem tudtam volna eddig.

Ennyit a frusztrálhatóságomról, ami néha még mindig előjön. És lehet, hogy több benne az üldözési mánia, mint a valóságalap. És így "magabiztonsággal" keveredve, nagyon ártalmas. Ezt ha valaki érti...!

Na mindegy. Az előadás azért kezdődött ötkor, hogy utána beszélgethessünk a nézőkkel, illetve a darab kapcsán egymással. Ez egy olyan előadás, ami tetszik a nézőnek, s mint most is, hosszú és tartalmas beszélgetést indukál. Sokáig szeretnénk játszani! (Aki ezt olvassa, és felkeltettem az érdeklődését, jöjjön! Várjuk nagy szeretettel a Fészek Színházban.)

A beszélgetés miatt, alatt, egyébként én is jobb hangulatba kerültem, és hasznosabbnak éreztem a "munkámat".

forrás: stb50.blog.hu