A nem/más Sárájaként a jelnyelv használata arra késztetett, hogy kicsit lassítsak a tempómon az előadásban. A felújítópróbán azt vettem észre, hogy a mondatok mutogatása olyannyira természetessé vált számomra, hogy a beszédemre jellemző szöveg elhadarását már a jelnyelvben is csinálom.

Ez pozitív és negatív egyben. Negatív azért, mert már a jelnyelv sem akadályoz „a legyek túl a dolgon" attitűdömön. Pozitív, mert annyira megszoktam és magaménak érzem ezt a kommunikációs eszközt, hogy nem kell külön arra figyelnem, hogy mit mutogatok.

Lassítás, csendek és szünetek nem az erősségeim, de a Romantika Vargánéjaként majd megtanulom, hogy sokkal nagyobb súlya lehet a ki nem mondott szavaknak. Hogy merjek játszani a csenddel és ne féljek, ha nem tudom egy szuszra elmondani/elmutogatni a szöveget és a szerepem.