Nyár a nyárban

Ó, a Cziczótáborok! A nyár fénypontja. A béke szigete. A Nyár a nyárban (mert így neveztem el őket egyszer valamikor magamban). Mert így érzek én akkortájt. Hogy még a nyárból is külön nyaralni megyek. Milyen volt az első?

diak5.jpg

Nagyon más. A mostani, újabb táborozók már ahhoz vannak szokva, hogy kényelmes, tágas szobában alszanak, reggel vagy este meleg vízzel fürdenek, ha lemerül a mobil vagy a laptop, rárakják a töltőre, ha valami kell, szinte minden nap megy valaki a városba, és bármit tud hozni. Mennyire másképp volt ez régen… Aki Merenyén kezdte, az nem tudja, miről maradt le. Merthogy akkor nem csak a helyszín, de maga a tábor is másmilyen volt. Nem volt lényeg a „produkció”. El tudjátok képzelni? A faluszínház annyiból állt, hogy kb. a tábor felénél bementünk a faluba, és előadtunk egy aznap összerakott, párszor elpróbált történetet, amit a faluban megnéz 10-20 ember. Aztán irány haza. Utolsó este meg dumálgattunk, röhögtünk, játszogattunk, kicsit depressziózgattunk. És ennyi. Furcsa, mi? Zalamerenye meghozta a változást. A Fém vitt minket oda, és ott is maradtunk. Egyre színházasabb lett a tábor, persze van mindenféle feladat, de a legfontosabb mégis a táborvégi előadás elkészítése, ami kb. a tábor felétől veszi át az irányítást, de szinte már a legelső naptól kezdve épül, és utolsó este előadjuk, miután végig punnyadjuk a fél napot (én még mindig azt mondom, hogy utolsó előtti este kellene, de ezzel valószínűleg egyedül leszek az örökkévalóságig).

03.jpg

Szóval a mostani merenyei menethez viszonyítva régen szinte „baráti nyaralgatás” volt a mi kis táborunk. De annak is megvolt a maga hangulata. El voltunk zárva, egy kis erdei kulcsosházban, nem nagyon léptünk kapcsolatba mással. Csak mi voltunk. Nem volt áram (igen, lányok, és képzeljétek, eddig még egy halálos áldozattal sem járt egyik Cziczótábor se). Se vezetékes víz, a zuhanyzó a szabadban volt, akárcsak a pottyantós vécé. A reggeli vásárlás pedig egy több kilométeres oda-vissza utat jelentett a faluba, a reggeli tűző napfényben, az elején, aztán a végén egy hatalmas lejtővel. Durván hangzik, mi? Néha az is volt.

Amúgy én jobban érzem magam Merenyén. Kevesebb a nehézség, sokkal könnyebben el lehet érni azt, amit akarunk. Egy ilyen fajta alkotótáborhoz, ami nekünk van, azért ez szerintem már kell. Meg hát a kényelem. Kicsit az is fontos. Egy icipicit… És az egésznek a hangulatát is jobban élvezem. Persze én is sokat változtam azóta, 1-2 dologból kinőttem, más dolgaim még mindig megvannak. A közösség is sokat változott. Mindig élvezem, amikor előjön a nosztalgiázás, és felidézzük a régi táborok embereit, eseményeit. Sokat nevetünk, mert akkor is sokat nevettünk. A tábor az életem része, előbb volt, mint a Fészek Színház maga. Először nem is a színház vitt oda, hanem a film, akkoriban még egy kis mozgóképes részlege is volt a tábornak. Alul meg is tekinthető az egyik ilyen eredménye (a többi próbálkozás sajnos ilyen-olyan okok miatt kudarcba fulladt…).

dede_szaboszisz.jpg

Jövőre állítólag elbúcsúzunk Merenyétől. Mert négy évente váltani kell. Egyelőre nehezen fogadom el. Nagyon megszerettem, úgy érzem, helyünk van ott, egymáséi vagyunk, a Fészek Színház, és Zalamerenye, és lehetne ez a társulat nyári állandó alkotótáborának helyszíne. De Attila másképp gondolja… Majd kiderül, mi lesz. Még nem tudom, hova fogok leutazni táborozni 2014 nyarán. De ez még annyira messze van.. Az biztos, panaszra akkor se lesz ok, a társaság, a szellem, a hangulat nem helytől függ, hanem az emberektől. Jó emberekből pedig sosem lesz hiány. A Cziczótáborok örök emlékek. Cselőtepuszta, Zalamerenye, és ami még lesz. Köszönöm, hogy vagytok nekem!