Összegzünk

heti_szerkeszto.jpg

Most, hogy túléltük a világ végét, és megettük a karácsonyi bejglit, a nagy pezsgőmámor közepette tekintsük egy kicsit vissza az elmúlt évre, hogy ki hogyan élte meg azt a társulatban.

anep_szabolcs.jpg

A nép ellensége - próba

Kezdetnek a saját beszámolóm jön.

Ez az év kicsit olyan volt nekem, mint egy mérleghinta: egyszer fent, egyszer lent. Elkezdődtek A nép ellensége próbái. Kezdetben egy kicsit tartottam tőle, hogy meg tudok e felelni a feladatnak, mert egy nagyon tehetséges csapatba kerültem. Végül, nem mondom, hogy zökkenőmentesen, de jól vettem az akadályokat és az előadások is sikeresek voltak.

Márciusban volt a premier, mégis úgy érzem, teljesen őszre találtam meg igazán a karaktert. Az év első felének szerves része volt az Aha. Ezt a darabot már régebb óta játszottuk, így Fanni karaktere már kiforrottabb volt. Az első Fészek Színházas előadásom, nagyon a szívemhez nőtt, sajnáltam, hogy az évad végén elbúcsúztattuk.

ahabuk1.jpg

Aha

Nyáron Zalamerenyén voltunk táborozni. Úgy érzem, hogy meghatározó volt számomra a tábor. Rengeteget fejlődtem az alatt a pár nap alatt. Az ott szerzett tapasztalatok még hónapokig kihatottak, nem csak a színházi teljesítményemre, hanem az azon kívüli életemre is.

Ősszel a Hun vagyunk? c. előadásunknak kezdődtek meg a foglalkozásai, kezdetben a nyáron szerzett lelkesedéssel és magabiztossággal, később ez valamiért, magam sem tudom, miért, elpárolgott. November közepétől egyre kevésbé sikerült aktívan részt venni a próbákon. De szép lassan, mostanra talán újra megtalálom önmagam!