"Példa saját hibára... Mondhatni ilyen nincs..."

Nos, bakiparádé... Mivel is kezdjem? Mondjuk azzal, hogy talán nem is az a legrosszabb, amikor én magam hibázok és szépen lassan tudatosul bennem, hogy valami nem kerek, hanem az, amikor a körülöttem lévők rontanak el valamit, ami lehet azért is rossz, mert nagyon vicces a dolog és nehéz karakterben maradni, nem pedig Veraként nevetni, vagy pedig azért, mert tudom, hogy valahogyan segíteni kéne a helyzeten, hiszen a hibát a néző nem veheti észre, tehát valahogyan tovább kell gördíteni a történetet. Tehát bonyolultabb ez, mint első pillantásra, de a hosszas elemzés helyett jöjjenek a konkrétumok. (Persze nem csak saját hibáim... azok nem annyira viccesek...)

007.JPG

Az egyik legemlékezetesebb Fészek-bakink Jánnak köszönhető (legalábbis ez az, amit azóta is emlegetünk...), amikor az Iskolapélda című előadásunk végén egy egyszerű „Ártatlanokat mészároltatok le." mondatot elég nehezen – és végül nem is jól – sikerült kimondania. A tanárok szomorúan ültek egymás mellett, hiszen az iskola bezárt, de Ján oldotta a feszültséget, mert a fent említett mondatot végül így sikerült megoldania: „Ártalmano... ártalmanok... ártalmanokat mészároltatok le." Sajnos ez az a pillanat, amikor minden jelenlevő tudja, hogy tartania kell magát, de mégis annyira váratlan és vicces az adott pillanatban, hogy mindenkinek vörös a feje a nevetés visszatartásától.

Példa saját hibára... Mondhatni ilyen nincs... Aztán sokan rám cáfolnának, ezért inkább bevallom.
Előfordulnak persze kisebb szövegtévesztések, de rosszabb az, amikor kellék hiányzik a színpadról. Szintén Iskolapélda, szerencsére ez csak próba, de ha nem gond ezt mesélném el...

Szintén utolsó jelenetben történt meg (csak hogy mindenben passzoljanak a dolgok), hogy amikor egy-egy tárgyat átadnak a tanárok a portásnak (én történetesen egy bugyit), elfelejtettem felvenni a kellékemet. Igyekeztem végigpörgetni, mi lehet erre a megoldás, de sajnos nem jutott eszembe semmi. Aztán oldalra nézek, látom, hogy István kollega nyakában sincs síp... Sebaj, akkor kettővel kevesebb tárgy lesz Árpád kezében. Aztán még inkább oldalra pillantok, látom, hogy Iván egy tollat ad át szemüveg helyett (neki legalább eszébe jutott valami).

Lehetne még hosszasan (túl hosszasan) ecsetelgetni ki, mikor, mit rontott el, de lényeg a lényeg, egy dologra talán jók a bakik: ritka az, amikor legközelebb is ugyanazt rontjuk el.