Egy hangszer sok célt szolgálhat a színpadon. Lehet díszlet, lehet kellék, és persze lehet (ki gondolta volna) játszani is rajta. Adhat zenei aláfestést a jelenetekhez, kifejezhet egy hangulatot, érzelmet, és persze bármilyen szimbólummá, metaforává is válhat. De miért és hogyan került bele a májlájt-ba a zongora?

Az iluska.wb-ben játszottam már hangszeren a színpadon, és mikor elkezdtük a Májlájtot, Attila azt mondta, hogy szerinte ebbe az előadásba is illene és kellene élőzene. Megint a gitárral próbálkoztunk, aztán elkezdtem játszogatni a nem túl hatalmas tudásommal a zongorán, és végül utóbbi mellett döntöttünk, mivel a díszletbe is illet, és én is szeretem eljátszani rajta a nagyjából tíz, leginkább leegyszerűsített pop és rock számból álló repertoárom.

A Májlájt-ban nagy hangsúlyt fektettünk a nézőkkel szembeni közvetlenségre – ez megnyilvánult sok kiszólásban és megszólításban, bár utóbbi inkább az előadás első verziójában fordult elő –, minél jobban be akartuk vonni őket az előadásba. Ennek az egyik eszköze (legalábbis ebben a formában) az élőzene. Az előadás előtt (de nevezhetjük az előadás kezdetének is) négy-öt percig játszottam a Sweet Dreams című dalt. Ez – a nem túl későn érkező nézőkön kívül – rögtön elkezdett kialakítani valamilyen viszonyt a vendégekkel: volt, aki unta, utálta, volt, aki szerette, élvezte. Mivel én, pontosabban András játszotta és játszotta többször is az előadás alatt ezt a dallamot, a néző már talán egy kicsit közvetlenebb lett mind a karakterrel, mind az adott jelenetekkel szemben, ahol ez a dal megszólalt. Természetesen nem véletlenszerűen lettek kiválasztva azok az időpontok, amikor ezt András játszotta, de nem volt igazán a már fönt említett szimbolikus vagy metaforikus jelentése.

Zenei aláfestőnek is használtuk a zongorát: Bori és Attila alkujánál felcsendült a jól ismert Keresztapa dallama, ami egyrészt önirónia volt a maffia családok között köttetett, életről-halálról döntő paktumokhoz képest kissé jelentéktelen (persze nem a mi történetünket nézve), a két szereplő közti egyezség szempontjából, másrészt viszont, ha már alku, akkor legyen meg a kellő zenei hangulat is egy komoly alkuhoz.

Mindig is szerettem a zongorát (mind játszogatni rajta, mind hallgatni), és ugyan erősen korlátozott a tudásom, talán abban egyetértenek velem a zenélni szeretők, hogy hangszeren ki lehet fejezni érzelmeket, gondolatokat, és ha ezt a színjátszással keverjük, egy, a játszó szempontjából igazán élvezetes egyveleget kapunk. Remélem, nem csak én szerettem a zongorás jeleneteket a májlájt­-ban.