2013. április 6. - A nép ellensége (Bugyi)

Nehéz valamit is írni egy színdarabról és a benne játszott szerepről, ha az ember már századszor játssza. Persze, ennek nagy része próba, közönség nélkül, ugyanazon a helyen. Szombaton viszont Bugyin, a Bessenyei György Művelődési Házban adtuk elő A nép ellenségét.

Mindig is szerettem a vidéki (értsd: nem a törzshelyünkön játszott) előadásokat. Új települések, ahol esetleg nem jártam még, más színpad, más járással, máshogy elrendezett díszletek, új, kisebb vagy akár nagyobb terek, amiket be kell játszani, más sütik, más pizzák. Ez mind inspiráló és segít abban, hogy ne rutinból játsszunk.

Az előadás mostanra teljesen beérett. Az utóbbi pár alkalommal mindannyian azt éreztük, na, ez most jól sikerült, jól éreztük magunkat, a közönség is figyelt, mi kell még? Bugyin is így történt. Megérkezésünkkor meglepődve láttuk, hogy a színpadkép ugyanaz, mint a Jemolban. Ugyanazokkal a díszletekkel, és ez biztonságot sugárzott. Köszönet érte Ancsinak, Attilának, Máténak és Józsinak! A színpad szűkösebb volt, mint a Jemolban, a nyomda és a népgyűlés helye viszont jóval tágasabb. Ez arra ösztönzött mindenkit, hogy jobban odafigyeljen a járásokra, a be- és kilépésekre, időben induljunk el, úgy helyezkedjünk, hogy ne takarjuk a másikat, amik persze alap dolgok, de egy megszokottól elütő térben ez másként működik.

Ez a koncentráció jót tett a játéknak is. Senki nem zavarodott meg a szokatlan járások miatt, koncentráltan, mégis lazán tudtunk játszani. Az igen vegyes korosztályú közönség pedig figyelt, reagált, úgy láttam, nem unatkoztak, annak ellenére sem, hogy Bugyin nincs gyógyfürdő. Az előadás után többen megjegyezték: mennyire aktuális a darab témája! Igen, valóban az, de sajnos, mindig is az volt. Ez Ibsen érdeme. Az meg, hogy a közönség számára is hihető történet legyen, a társulaté.