Ha nyernék a lottón, és lenne sok pénzem, akkor olyan színházat csinálnék amilyen még nem volt. A legfejlettebb technika, a legjobb színészek(nem ripacsok), kényelmes székek, király büfé, ruhatár, stb. No meg Attila és Ancsi! Mindezt a nézők számára olcsón… Aha, egyszer álmodtam is valami hasonlót.

Ha viszont megmaradunk a realitás mezején, akkor azt mondom, hogy inkább hagyjuk. Jó, de ha valami oknál fogva mégis saját színházat akarok! Na, nézzük.

Probléma - Megoldás

Nincs pénz: Olyan emberekkel csinálni akik nem kérnek pénzt (hobbi, vagy ilyesmi).
Amatőrség: Az emberek többsége nem kíváncsi az amatőrökre, mert azt hiszik, hogy az szar. Pedig nem, csak szimplán jó kedvből készült, és nem pénzből (mármint az előadás).
Néző: Kevesen vannak, mert… azt már kifejtettem. Szervezni kell, az meg nehéz, de ha akarjuk (sokan) akkor az is megvan.

Hely: Na oszt, meg honnan. Azért fizetni kéne, de nincs miből. Találni kéne valakit, aki felajánlja az egyik részét céghelyének, vagy bármilyen ingatlanának. És a rezsi? Egyre nehezebb.
Technika: Olyan drága, hogy fogalma nincs az embernek, mégis honnan szerezzen rá pénzt.
Pályázat: Jól kéne megírni, és kenőpénzt fizetni az elbírálóknak. Magasabbat, mint a többi pályázó. Ez így megy ma Magyarországon. Meg máshol is, csak nem ennyire.

Most így kb. ennyi. Biztos van még, de most elég. Beszéljünk arról, hogy miért.
Mert k*****rva jó érzés. Mikor alkotsz, mikor együtt vagy az emberekkel, mikor kilépsz az ajtón, és kicsit többnek érzed magad, mint mikor beléptél. Mert ez erről is szól. Többé lenni. Nem ismertté, meg menőbbé. Hanem egy gondolattal, érzéssel, hangulattal többé válni annál, ami vagy. Felismerni hibáid, elfogadni, tenni ellene. Nem színházat kell csinálni, közösséget. A színház az eszköz, persze minőségi, meg repertoár, meg tudja tököm mi még. A lényeg az Én, a Mi-vel. A Mi az Én-nel.