Megmondom én mi a kedvencem, ne félj!

Nem szeretek favorizálni, kiemelni egy nagyon jó valamit a nagyon jó valamik közül. Ezért gyűlölöm az olyan kérdéseket, hogy mi a kedvenc zenéd/színed/filmed/könyved. Sose tudok ezekre válaszolni. Ha meg muszáj mondani valamit, azonnal ki akarom javítani magam. Ördögi kör. Szóval most úgy döntöttem, hogy szembemegyek az arccal és végre kiválasztom a kedvenceimet. Az összeset!

078.jpg

Stella (Fém)
Örök szerelmem. Az első. Sose fogom elfelejteni. De erről már úgyis írtam. Álomszerep.

Mása (HáRoMnőVÉr)
Ebbe a szerepbe bújni maga volt a fennköltség. Natasa áriaszólamai közepette felidézgetni előadás előtt a szöveget, végigjárni vele az előadás pontosan megkoreografált táncát, belecsobbanni a kosztümös miliőbe a fekete-arany-fehér ékszeresdobozkában... Ahh!
Álomszerep.

Sarolta, a boszorkány (Mikulás, a barátom!)
Egyértelmű, ne viccelj! Nagyon gonosz voltam és nagyon királyul néztem ki Sarolta jelmezben. Legszívesebben úgy mentem volna haza, ahogy voltam. Hosszú, nagy fekete szoknya, fekete garbó, szanaszét tupírozott haj, fekete szem, fekete rúzs... De persze tudom, hogy csak a gótok elég menők hozzá, hogy nonstop így nézzenek ki. Álomszerep.

Schmidt Júlia (Iskolapélda)
Hát hadd ne kelljen már magyaráznom! Najó: szerencsétlen komika egy olyan monológgal, amitől orgazmikusan lerepültek a fejek... Angolul is beszélt, lehetett epedni, búsulni, elfojtani, kiönteni, felrobbanni. Álomszerep.

Mária Terézia (Iskolapélda)
Ennek a szerepnek köszönhetem, hogy elkészült életem legcsodálatosabb fotója a nyelvemről. Álomszerep.

Vilma (Iskolapélda)
A magyar társadalom paródiájának csimbarasszója volt Flinstone-ék jelenete, ezt bárhogy is próbáljuk, nem lehet tagadni. Finoman bújtatva humoros, pontos, okos karakter. Álomszerep.

Lili (Gyenge vagyok)
Örök szerelmem. A második. Sose fogom elfelejteni. De erről már úgyis írtam. Álomszerep.

Aliz (Iluska1 [PS: Iluska])
Viccelsz? Ki nem szereti kicsit kavarni a szart? Álomszerep.

Ilka (Iluska2 [Iluska vs Gyöngyöspatak])
Néha a legjobb egy olyan szerep, ami olyan távol áll tőlem, mint Mohamed a hegyhez...
Most ezt mért mondod?
Kuss! Szóval igazán... Igazán...
Szerintem egyáltalán nem áll távol tőlünk.
Álomszerep.

Aliz (iluska.wb)
És akkor feltevődik a jogos kérdés: ki ne szeretné még egy kicsit kavarni a szart? (Tépelődések közepette természetesen, sok belső vívódással.) Álomszerep.

Zóra (TI [Terra Incognita])
Hogy mekkora íve volt ennek a csajnak, uramatyám. Végigzongorázhattam vele lelkiállapotok (sőt megkockáztatom, személyiségek) olyan széles skáláján, mint Makó Jeruzsálemtől. Érted... Számolhatnánk akár 4-5 különálló karakternek is!
Álomszerep.

Stella (TI [Terra Incognita])
Ő az első másodjára is. Azt hiszem ebben a szerepben sikerült valami felismerhetetlent alkotnom. Isteni volt belebújni a bőrébe (szó szerint). Álomszerep.

Gabriella (Gabriella tizennégyszer)
Szerelmem. A harmadik. Sosem akarom elfelejteni. Úgyis fogok még írni róla. Álomszerep.