Ruhák, remélt romantika

Édesapja Dunaújvárosban volt színész. Ő 5 éves korától folyamatosan vágyik a világot jelentő deszkákra. Kislányos alkat, keveredik benne a romantikus álmodozó és a realista felnőtt. Amúgy most éli tinédzser-korszakát. Általában Hajni. Született Molnár Hajnalka.  

hajni_riport.jpg

Gyerekként imádta Romy Schneider Sissi-jét és Julie Andrews-t A muzsika hangjában. Úgy gondolta, a színésznő, azért lesz színésznő, hogy gyönyörű ruhákat hordhasson és mindenféle csavarosan romantikus happyendek érjék. Ezt persze titkon reméli most is.

Gyereknek túl felnőttes volt. Úgy emlékszik. Okoskodónak tartották, az iskolai műsorok állandó szereplőjeként mindig előtérben. A fogalmazásaira kapta az ötösöket. Ma sokszor elmismásolja a blogírást. Fél, hogy a gondolatai papírra vetve elváltoznak, torzulnak. De miért? A kudarcok miatt? Azok vannak. Mindenkinél. Nála kettő mély nyomot hagyó. Gyerekként az iskolából megtöltött Erzsébetligeti Színház reflektorfényében belesülés a versbe. A kínos, majd perces keresgélés, hogy hogy is folytatódik ez a.... Kamaszként egy iskolaváltással is járó keserű csalódás a társakban. De hát, ami nem öl meg, az megerősít. Vagy mégsem?

A színházat Cziczó Attila szállította neki házhoz, a Facultas Gimnáziumba. Onnan somfordált át a Fészekbe. Halkított félénkséggel, de a csakazértis dacával falta a szerepeket. Ő is, Attila is várta, hogy mi lesz. Az AHA kamaszában látszott először, hogy oldódik. A nagy ugrást A nép ellensége Petrája jelentette számára. Komolyan lett véve. Lehet, hogy a klasszikus realizmus tette, meg az is, hogy az idő. Vagy a bizalom (leginkább mindezek együtt). Most már el van várva tőle a fejlődés. Mert már tudjuk, hogy tudja.

24.jpg

Törékenynek tűnik, de szívósan akaratos a lány. Gyűlöl (és nem is tud) veszteni. Játékban semmiképp. (Ha pinpongoztok vele, vigyázzatok! Balkezes.) Az életben óvatosabb. Kerülgeti a csapdákat. A csalódástalanságra vágyik. A sütijei legendásan finomak. (A társulati gyömbéreséről ódákat lehetne mesélni. A zúzát azonban nem szereti.) Viszont betűfaló. És kíváncsian várja a következő évadot. Sokfélében a sokféleség kipróbálását.

Aztán hátha egyszer megtalálja az az érzelmes, romantikus szerep is...