Ajka, hm! Nagyon jó volt ott lenni ezekkel az emberekkel. A Hangulat tökéletes volt, bár lehetett volna kicsit többet is ismerkednem, de hát na... Az egésznek volt egy kis Balaton fílingje, de lehet, hogy csak az odafelé menet nyakamban lógó törülközőm miatt.

Ancsi, Béla és én

A kocsi tetejére felgumipókozott tükrökért volt egy kis aggódás a lefele menetnél, no meg azon, odaérünk-e időben (visszafelé egyik sem sikerült). Persze az odaéréssel minden rendben volt. A színpad bepakolás már izgibbre sikerült. Kevés idő, sok dolog. A technikus srác kicsit lassabb volt nálunk, de azt is megoldottuk.

A hétvége olyan volt számomra, mint egy családi nyaralás. Létszámban körülbelül úgy voltunk, mondjuk a férfi-nő arány kicsit kiegyensúlyozatlannak mondható. De hangulatában: az esti beszélgetés, a nappali étterem, a közös programok, az eltévedés a vacsorára menet... Szóval igen csak élvezetes volt. Én nagyon élveztem. És Bélához is kicsit közelebb kerültem. (Együtt ittunk.)

Hazafele menetről csak annyit mondanék, hogy minden megtörtént, aminek meg kellett. A felgumipókozott tükrök csak úgy lobogtak a menetszélben, és csapkodták a tetőt. Illetve a tervezett érkezés is csúszott, de legalább együtt iszogathattunk Attila apukájával, hallgatva a gyermekkori történeteket, és a sok nő történetét, akik igazán nagyon kedvesek voltak.

U.i.: A hétvége nem az ivásról szólt, az csak úgy adta magát az eleve meglévő jó hangulat mellé.