Gyümölcstea

„De még az élet legfutóbb dolgainak a szempontjából sem vagyunk olyan véglegesen s kézzelfoghatóan egészek, hogy mindenki számára azok maradnák" (Proust: Az eltűnt idő nyomában. Fellelhető példány a színházteremben, Merenyén)

blogtamas.jpg

Szombat. A garabonci presszóban elfogyott a sütemény, viszont a kólájuk jéghideg. ...va meleg van (mivel a „k" betűs csúnya szavakat nem használhatnánk, tábori szabály van rá. De használjuk).
Fontos nap volt a mai. Miklós Máté első önálló rendezésével debütált a nagyközönség előtt. Előttünk. COLOR HOUSE a színházban. Nekem felemásan. Tetszett az eszköztelen eszközgazdagsága, a régi színésztársak új arcainak megmutatása, hogy nem vállalt nagyobbat, az írott anyag lehetőségeinél. A keret széttartása és a többiek által dicsért fiatalossága kevésbé. Illetve... az úgy van, hogy ha nem ért valamit, akkor biztos, hogy a befogadóban van a hiba. A célzások jó része lepattant rólam, az iránt a kultúra-szegmens iránt immunis vagyok, ahonnan jönnek (pl. a Harry Potter utalás). Rossz ez. Holtig tartó tanulásban kéne leledznem. De más állapotban vagyok. (S mily fura, hogy ugyanezért szeretem a Mohácsi-előadásokat. A bennfentesség érzése miatt. Amit most nem éreztem. Magánbaj? Avagy jó-e, ha a színház elszeparálja a nézőit egymástól életkor, kulturális tudás, vagy akármi más alapján? Van-e egyáltalán mindenkihez egyaránt szóló színház, vagy a jövő a rétegekhez szóló előadások gyűjteménye? Rengeteg megválaszolandó kérdés. Tábori hozadék. A közeljövő.)

Bandi például leesett a fáról. Illetve, felfelé másztában Bob Marley szólt a füleiben, a ritmus eltért az ágak rendjétől, lecsúszott, zuhantában épp egy turul-madárra esett, amely elvitte egy fehér, de steril világba, ahol kirekesztették az irigy helyiek, és csak egy boszorkánnyal kötött megállapodás révén kerülhetett vissza a fára, ahol mászott, miközben Bob Marley-t hallott a füleiben...
Hogy mik meg nem eshetnek egy színházi táborban!

És este literszám fogy a gyümölcstea.