Összeállt(?)

A tábor hetedik napja számomra a mélypont volt. Két jelenetben kellett volna szerepelnem, ebből egy sem készült el: részben a saját hibámból, részben a táborban terjengő "vírus" miatt.

hajniblog.jpg

Hála a többi jelenetnek, mégis a tábor talán legsikeresebb napját zártuk. A produkciók között volt mozgásszínház és lírai jelenet is, mindegyik ötletes és jól kidolgozott. Végre teljesen összeállt a kép az E:mese című előadásunkhoz, estére Attila kiválogatta, melyik jelenetek kerüljenek bele az előadásba. A következő két nap ennek a megvalósításáról szól majd.