Nemszeretem írás következik. Kéretik szeretettel viszonyulni hozzá!

Hivatalosan: Tavaly nyáron Zalamerenyén készítettünk egy romantikus vázlatot, mindarról ami a cigány-magyar viszony,- és tévképzet-rendszerből eszünkbe jutott (picit többről, de haladjunk). Reményvesztett alakokat teremtettünk, akikkel nagyon együtt lehetett érezni, mert olyanok voltak... mint mi magunk. Mint akárki más. Ismerősen sorsrontottak. Aztán ősszel átgyúrtuk 'nyóckeressé', végül is oda tartozunk. Miénk ott a tér!

Decemberben bemutattuk, játszottuk (munkabemutatóval együtt) 17 alkalommal. Sokat beszélgettünk róla a közönséggel, mert (mindig) ez a cél (*): gondolkodásra, vélemény kimondásra ösztönözni, sarkalni! Az előző évad végén már tudtuk, hogy Igaz Antalunk nem lesz ősztől - megbeszéltük a pótlását. Majd 10 napja az ördög öreganyját kellett lecserélni az iskolai tanrend miatt. És egy hete sincs, hogy Kisgizánk lemondta külföldi munka (nem ám színházi, csak az a megélhetési) miatt. Vagyis: Romantika című előadásunkat nem játsszuk többé (ebben a szezonban biztosan nem)!

Privátilag: Szerettem a Tata szerepét. Mindig érzelmes szerepet kívántam, meglett, meg is gyötört rendesen, már a táborban is. A kívánatosnál több köze lett hozzám. Összenőttünk. Azt pedig, hogy a csapat mennyire egységes, gyönyörűen lemértem a vasvári fesztiválon. Az az alázat, odafigyelés, amivel 6-7 ember várt a bemenetelére a kellékekkel zsúfolt 5 négyzetméteren, két ajtó között, minden színházi ember álma. Etalon. Az előadás nem lett tökéletes, sebaj. A célt (*) elérte ott is. Hiányozni fog.

Szakmailag: Fontos előadás volt (és még lett volna) a Fészeknek. Olyan problémáról beszél(t), amit kevesen mernek elősöpörni a szőnyeg alól. Húsbavágóan. Vitára ingerlően. Képbe kerülően. (Ezúton hívnám fel a T. Érdeklődők figyelmét, mennyire hasonló témákat vállal színházunk és a „Katona"! A gondolkodás hasonló, a megvalósítások persze különbözőek.) S nem utolsó sorban: jó szerepeket biztosított a játszóknak. Keveset vállalni tudóknál ez megtartó erő (lehet). Persze sikerülhetett volna talán három embert pótolni a tizenegyből. Csakhogy a változások szinte minden jelenetet érintettek, és a kialakított, zsúfolt őszi ütemterv nem bírt el új, több hetes próbafolyamatot.

Konklúzió: Három dologgal lehet megfogni az alkotókat: pénz (amatőröknél nincs), siker (akad, de csak lassan táguló körben), a megmutatkozási kedv felkeltése, az ehhez kellő tér biztosítása (ebből van a legtöbb, de... itt jön az időfaktor kérdése, de kőkeményen)

Mert, mi is az idő? Színjátszói nyelven a minden. Az összeérés, a tökéletesedés eléréséhez kell. Hiánya a gatyába rázáshoz. Ilyenkor jó barát. Jelenti a kort, a lehetőségek behatárolását (hogy mi minden szalad el az ember mellett az évekkel... de ez csak így fentebbről látható igazán); nagy általánosságban azt a korlátot, amely az egyén belső fontossági sorrendjét mutatja a külvilág felé (mire van, mire nincs időm). Ez a sorrend tud változni leginkább. Főként, ha a konklúzióban taglaltakból az első nagyon hiányzik. Kivált otthonról. Ilyenkor az idő ellenség.

Mit lehet tennünk? Hisz erősen ki vagyunk téve a környezeti hatásoknak. Ellenállhatunk, amíg lehet. Amíg bírjuk. Amíg engedik. A színházi közösség segíthet. Menedékház. De csak keveseknek a végső kikötő. Sokszor romantika nélkül.