Van egy vers Halhatatlan című drámámban, amit befejezetlenül hagyott drámaszövegeben az író (micsoda magasművészeti megoldás harmadik személyben beszélni magamról, yeah!), s a nézőkre van bízva a folytatás kimondása, továbbgondolása stb. Most lerántom a leplet, s néhány szerencsés megtudhatja, hogy is ér véget a Kicsi fasírtocskák története. Íme!

Jendrics Anikó borítóterve

A kicsi fasírtocskák keresték a mamát,
Kannafülű hattyú nénit, Szakadéki Babát.
De kannafülű hattyú néni, Szakadéki Baba,
Nem válaszolt nekik, nem látták már soha.

Nagy csatába indult, felpattant a lóra,
A kicsi fasírtocskák nem is tudtak róla.
Fegyverrel ment Baba, villával, kanállal,
Harcolni indult, de játszott csak a Halállal.

A kicsi fasírtocskák várták fasírtmamát,
Kannafülű hattyú nénit, Szakadéki Babát.
Bebújtak az ágyba, a pihe-puha ágyba,
Úgy aludtak, összebújva, halkan sírdogálva.

Bekopogott reggel jó barátjuk, Sanyi.
Bagoly volt a Sanyi, felesége Manyi.
Együtt vigasztalták a kicsi fasírtokat,
Együtt pengették meg a bodzaszál lantokat.

Hol lehetsz, hol lehetsz, Szakadéki Baba?
Élsz-e még, vagy halsz-e? - erről regélt Lala.
Lala, aki hal volt, ponty a nemzetsége.
Lalának a tóban nem lett felesége.

Csak a felhők fölött, ott lakott az Irma,
Ő lett Lala neje, mit ír Gólya Irma?
Szonettet ír ő is, úgy, mint Darázs Feci,
Tudja róla mindenki, mekkora nagy sneci!

Mert bekapja a horgot, hogy ha hívja Réka,
A zümmögő, fütyülő léggyel játszó béka.
Csókolózva szerelmes rímeket faragnak,
S a kicsi fasírtocskák könnyeikkel kacagnak.

Mennyien, mennyien szerették a mamát,
Kannafülű hattyú nénit, Szakadéki Babát!
És most? A Hold sem kifli már.
S a sötét fölhők felett
A Napocska is
Szomorúan
Üti el a
Delet.

De a kicsi fasírtocskák nem feledik mamát,
Kannafülű hattyú nénit, Szakadéki Babát.
Hogy ha fölnőnek majd, fizetik a számlát:
Együtt járják újra Baba híres táncát!