Ilyennek kell lenni! - Megírom!

2013. november 7. - Halhatatlan

Eddig csak néztem, értettem, de nem éreztem. A súlyt. Ami ránehezedik az emberre, ha valami olyat lát, ami hatással van rá. Ez lehet könnyű és felemelő, vagy borzalmasan nehéz és... Azt hittem, majd perceken belül elmúlik, amint vége az előadásnak, megtapsoljuk őket, kisétálunk, csevegünk és eltűnik. Nem tűnt el. Még mindig itt van, pedig már eltelt több mint négy óra. - Majszin Éva írása, Halhatatlan című előadásunkról. -

g50.jpg

Ma láttam egy darabot. Drámát. Negyedszerre. Halhatatlan. Számomra is az lett. A Fészek Színházzal együtt. Mert azt hiszem, ma végre megértettem és megéreztem, mennyi minden van ebben a "kis" helyben. Idetartozónak mondhatom magam én is, az egyik legősibb tagnak. Ott voltam a kezdeteknél, itt vagyok a jelenben, és ott leszek a végén is. Mert valami egészen különleges dolgot csinálnak itt az emberek. Akik ma azt mondtak magukról, hogy amatőrök. Szeretnék odamenni hozzájuk, mélyen a szemükbe nézni, és valahogy elhitetni velük, hogy nem azok. Ott senki sem az!

Halhatatlan. Azt hiszem, sokáig ez lesz a legkedvesebb kifejezés számomra. Ha ezt a szót meghallom, tudom, hogy nem a jelentése fog elsőre eszembe jutni, hanem az a négy nagyszerű szereplő, akik olyanná tették ezt a drámát, amilyenre kell tenni valamit, ha azt akarod, hogy az hasson. Érezzek. Vájkáljon a lelkemben. Elgondolkodtasson. Felemeljen, hogy majd le tudjon dobni és megint fel... Rengeteget jártam és járok színházba, mégis egy kezemen meg tudom számolni, hogy hány olyan előadást láttam, ami mélyen megmaradt volna bennem. Nem vagyok elfogult azért, mert én is a társulat tagja vagyok. Sőt, talán kritikusabb szemmel is nézem őket emiatt. Hibáznak, hibáztak és még fognak is. De nem ma. Ma valami egészen különleges dolog történt ott a színpadon. Ők nem érzik, mert miután végeztek, technikai hibákról és nyelvbotlásokról beszélgettek, de kit érdekel! Ezek nem fontos dolgok, számunkra. Akik ott ülnek a másik oldalon és először látják. Ilyenkor nincsenek hibák. Számunkra nincsenek. Számomra sem. Pedig tudom már szinte fejből, hogy mi után mi jön, tudom, mikor rontanak, de egy ilyen előadás után nem érdekel. Nem érdekel, mert belémmásztak és nem engednek. Nem is akarom. Amit szeretnék: megmutatni mindenkinek, hogy ilyen nagyszerű emberek mennyire csodálatos dolgokat tudnak véghezvinni másfél óra alatt. Aki ismer engem, tudja, hogy nem szoktam fennkölten dicsérni senkit. De ma megteszem és fejet hajtok előttük. A szerző előtt pedig végképp. Mert tanít minden egyes megírt darabjával, minden egyes előadásával. Van, aki nem érzi meg rögtön, de higgyétek el, leássa magát és ha kell, előjön.

Na, ilyennek kell lennie egy színháznak! Egy előadásnak. Egy társulatnak. Halhatatlannak.

Címkék: megírom megírod