A kabaré valószínűleg egy olyan műfaj, amit mindenki iszonyatosan könnyűnek talál. Mi van, ha azt mondom, hogy pokoli nehéz? Feltehetőleg erre a válasz az lesz, hogy: „De hát abban csak bohóckodni kell, mi benne a nehéz?".

Hát éppen az, hogy ne csak bohóckodjunk, hanem ezt komoly kitartással, szakadatlanul, tempósan és megállíthatatlanul tegyük. Talán ez a legfárasztóbb próbafolyamat, amiben eddig részt vettem. Nehéz megszerkeszteni, nehéz próbálni és nehéz állandó, lankadatlan koncentrációval csinálni. A kabaré műfaja azért csalóka, mert igaz, hogy a közönségnek csak nevetnie kell, de aki a színpadon van, az megszakad, mert rettenetesen kell koncentrálni és olyan komolysággal kell nevettetni, hogy ez a feladat néha már-már lehetetlennek tűnik.

Már hónapok óta próbálunk, általában heti egy alkalommal. Azt hiszem, kivétel nélkül minden próbának voltak mélypontjai, de ezzel együtt nem volt olyan alkalom, amikor ne nevettem volna egy jeleneten sem. Pedig ez nehéz feladat, ha egy poént századszor hallasz, és úgy gondolnád, hogy te ezen még egyszer nem bírnál nevetni. És néha mégis sikerül!

Az a szerencsénk, hogy ebbe a műfajba minden belefér. Az eltúlzás, a mozgásszínház, a furcsa karakterek, az alpári poénok, sőt még bugyiban csoszogó butácska lányok is. Azt hiszem, itt igazán kiélhetjük a fantáziánkat és a színpadra tehetünk olyan jeleneteket is, melyekre más alkalommal nem lenne lehetőségünk.
Haladunk. Méghozzá nem is rosszul. Bár lehet, hogy csak túl optimista vagyok. (mosolygósfej)