Páros játékot játszunk ma! Sipos Vera és Toldi Bandi, a két unokatestvér, a Fészek Színház "nagyöregjei", örököstagjai stb. írnak egymásról, a színházról, s mindezt legújabb bemutatónk, Az utolsó magyar kapcsán teszik.  Most éppen Vera mesél Bandiról, s minden másról. Jó szórakozást! (a szerk.)

Bandi és Miklós Zsófi

Unokatestvér, a nagy Ő, küklopszom édesapja. 19 éve ismerem, és kb. 8 éve szerepelünk együtt Cziczó-művekben. (Amikor megkezdtük színházas életünket, nőiesebb volt a hangja az enyémnél, és kisebb volt nálam!) Azóta már a közös előadásaink alapján is lehetnénk (?) örökös tagok, jelenleg Az utolsó magyarban játszunk egymás mellett. Kevés jelenetben kerülünk már össze, mert nem fair együtt szerepelnünk, azt hiszem. Túl jól ismerjük egymást. A színháznak köszönhetően (mint sokan mások is a társulatból) igaz barátra leltem benne, annak ellenére, hogy rokonok vagyunk, ez hozott össze bennünket igazán. Somlóit kaptam érte, azóta édes együtt az életünk (oh, Cuncikám!).

Ha csak a NAGY Fészek darabjait nézzük a Műköröm volt az első közös darabunk. Szerelmem (vagy valami hasonló) volt ott IS. Mellette kellett megküzdenem az érzelmek kimutatásával, támogatott barátságosan és csendesen, ami ma már nem jellemző rá. Ma ugyanis már mindent kimond. Kegyetlenül őszinte, sokszor olyan, mintha nem is érezne, mégsem ismerek még egy olyan embert, aki annyira tud tisztelni bárkit vagy bármit is, mint ő. Nem fél elmondani a véleményét, nem érdekli, mit szólnak majd hozzá mások, ami érdekli, megtudja bármi áron, ami nem az ínyére való, azt lesz*rja.

Az Iskolapéldával lettünk igazi pesti-vidékiek, hazafelé mindent megbeszéltünk a társulatról, az előadásról meg úgy általában a színházról. Megvolt a véleménye akkor is, de akkor még csak nekem mondta. És ma? Még akkor is megmondja, ha valakivel baja van, ha nem nagy kaliberű a dolog; úgy kerüli a konfliktust, hogy szembenéz vele.

Az Iluska2 lett a harmadik "egy előadásban megjelenésünk", közben néhány darab erejéig külön váltak útjaink, mégsem hiányoztunk egymás mellől. Sosem voltunk féltékenyek a másikra, mindig tisztelettel és büszkeséggel néztük egymást akkor is, ha nem együtt álltunk színpadra. Ám ahogy telt az idő, a közös produkciókban is egyre kevesebb szerepet kaptunk egymás mellett, mert bonyolult dolog az egymásrahangoltságunk.

Az Iluska3-ban az anyját játszhattam, táboros előadás volt, így különösen értékes a varázsa. Ebben az évben láttam, hogy Bandiból, a Mi Andrisunkból férfi lett. A lányok körülrajongták, igencsak megváltozott a hangja és a testalkata is, és egy önzetlenül jószívű emberré vált. (Nélküle is lehetne tábor?)

Anya és fia (Iluska3)

A TI [Terra Incognita] volt a mi szárnyalásunk. A szigorúan megkötött, fantáziánkat szabadjára engedő, szórakozásban, nevetésben és jó hangulatban végigívelő próbafolyamat. Kevés próbával csináltuk meg úgy, hogy mindketten tartottunk tőle. Színészek mellett szabad ilyet? Készületlenül lenyomni egy előadást? Aztán, amikor egymás mellett beléptünk a színpadra, megszűntek az aggodalmak. Bandi mellett baj nem lehet ugyanis. Ő mindent megold, mert mindent meg akar oldani. És ismerjük is egymást. Ha egyetlen próbánk sem lett volna, akkor is lett volna valami élesben, mert ismerjük egymás rezdüléseit, tudjuk, mit tervez, és tudjuk, hogy az a bizalom, ami köztünk van, áthidalja az akadályokat. Ezért jobb ha külön választanak (visszatérő elem). Túl kiszámítható a kapocs köztünk. Komfortzónán kívül kell bennünket helyezni.

Így érkezik el a Romantika. Amit először Antika és Timiként, majd Pista és Mamácskaként csináltunk végig. Első körben egymás mellett, másodikban csak a színfalak mögött. De jó őt csak távolról nézni! (Még ha ugratom is, hogy úgysem tudja megcsinálni.) Büszke vagyok rá, ami furcsa érzés, de letagadhatatlan. Jó nézni, ahogy elfogadták őt, ahogy felnéznek rá, és ahogy tartanak tőle. Lehet is, mert ő "A" Bandi... A Bandi, aki sok dolgot megengedhet magának, mert mindent megérdemel. Úgy hibázik, hogy képes tanulni belőle, sőt! Képes a hibáira építeni és azzal együtt élni.

A legújabb darabunk pedig kapcsolatunk színházon kívüli gyakorlására kötelez bennünket. Karaktereink szinte nem is találkoznak, közös próbáink alig voltak. Ennek ellenére tudjuk, mit csinál a másik, mik a gyengéi, mik az erősségei, és melyek azok a tulajdonságai, amit csak a karakter alakítása érdekében teszünk a történethez, tehát gyakorlatilag nem is léteznek.

Sokat lehetne még írni róla (rólunk). Mert az első vele kapcsolatos emlékemben még kisgyerek. De a színházas ismertségünk alatt is rengeteget változott (és nem csak a hangja és a magassága). Egy baz*meg-ot énekelve kiejtő, ártatlan fiúból ma már egy gátlástalanul egyenes férfi lett. Persze lehetne róla rosszat is mondani! (Megbocsátana talán!) De valahogy mégsem egyszerű. Amikor rá gondolok, egy idillien csöpögős bunkót látok magam előtt. Nekem ilyen A BANDI. Aki nem Az utolsó magyar, hanem az én egyetlen Andriskám.