2013. december 14. - FészeKabaré (munkabemutató)

"Ez a lób*szó ürge a rendező?"

Igen nagyikám, általában ő. De most a mi kezünkbe adta a lehetőséget. A kabaré 90%-át mi raktuk össze, saját ötletekből és bénázásokból. Csodálkoztam is, mikor Attila kérdezte tőlem, hogy mit vigyorgok. Mert nekem egyértelmű, hogy pozitívan kell állni egy előadáshoz, ahogy a hibákhoz és kritikákhoz is. Na meg azért is mosolyogtam, mert iszonyatosan élveztem.

Ez a két este rólunk szólt. Sok minden kellett, hogy ide jussunk. Egy ember "kiszállt", majd egy másik is elhagyta a csapatot. Így voltak jelenetek, amiket újra kellett gondolni. A próbák általában nem békésen zajlottak. Sok veszekedést végig kellett hallgatnunk. Rengeteg dolog még közvetlenül az előadás előtt pár perccel dőlt el. Nem volt időnk terveink szerint kétszer elpróbálni a jelenetsort, így az előadásra sem tudtunk nyugiban felkészülni és összeszedni az energiákat. Ez nekem nem tetszett. Így elkezdeni egy előadást, hogy felkészületlenül kell berohannod az első jelenetbe úgy, hogy közben a jelmezeidet igazítgatod. Itt az lett volna fontosabb, hogy a csapat, akik közt a hétköznapokon sok volt a feszültség, leülhessenek és átbeszélhessék, majd úgy kezdeni EGYÜTT, MINDENKI arcán mosollyal. Hogy nem így történt, szerintem mindenkinek a hibája. Mivel sok problémát korábban is meg tudtunk volna oldani. Ehhez képest egész jól sikerült az előadás. A közönség nevetett, s én legalábbis jól éreztem magam a színpadon. Voltak bakik, amiket meg kellett oldani, de én boldogan éreztem magam fáradtnak a végén.

Szombaton volt az úgymond első és utolsó előadás. Ez a tény sokaknak segített arra törekedni, hogy jobb legyen. Sokkal jobb is lett. Kabarénk után sajnálom, hogy ez csak ennyi volt. Mindenképpen köszönettel tartozunk, hogy lehetőséget kaptunk ezt előadni, és megtanulni a kabaré műfaját. Én most csak mosolyogva tudok visszagondolni a kabarénkra. És nem csak azért mert, ilyen pozitív lány vagyok, vagy mert a nagymamám egy legenda.