A következő évad az új és a régi egyvelege lesz műsorilag. Elkészül egy nagyonmás előadás, felújítjuk egyik régi nagysikerünket, s újra színpadra kerül egy klasszikus kamaszdráma.

a Fém szereplői 2009-ben

Évekkel ezelőtt tettem egy ígéretet Toldi Bandinak, miszerint ha leérettségizik, választhat valamit, amit színpadra teszünk. Sokáig azt gondoltam, valami nagyon könnyedet akar majd, erre kiderült, hogy őt is pont ugyanaz érdekli most, ami engem. Véletlen lenne? Nem hiszem. Nyolcadik éve fészkezik mellettem, ennyi idő alatt egy nagycsoportos óvodás a ballagás közelségébe kerül, s bár nem hiszem, hogy ez lenne a legjobb példa kapcsolatunkra, de valami hasonló azért lejátszódott kettőnkkel. (S nem mellesleg két vízöntőről beszélünk!) Szóval Bandit is a vizualitás érdekli, a mozgás, a látvány, s kevésbé a szószínházi forma, s mindezek mellett ő is most(?) jutott el odáig, hogy végre szóljunk már arról is, hogy milyen nagyszerű ez a nemzet, az ország, a nyelv: a magyarok. Erről (is) szól majd őszi bemutatónk, melynek jelenleg Tájbrék a munkacíme. Itt valósul meg először színházi átalakulásunk, hiszen a társulatból csak azok szerepelnek, akiket nagyon komolyan foglalkoztat a színházcsinálás szépsége és fájdalma, s természetesen vendégszínészekkel erősítjük a csapatot. (Károlyi Katalin, Stubnya Béla, Serei Dániel.)

E:mese (2013, Zalamerenye)

Aztán jön a nagy-nagy jubileumi előadás, 2015. február 28-án, az ötéves Jemol ünnepén. Valami klasszikus cziczós előadásra lehet számítani, olyanra, ami egyszer már bemutattatott, de most újrázunk vele. (A nézők is szavazhatnak, mit is szeretnének újra látni, jelenleg a Fém vezet, de nagyon.) Hogy miért van erre szükség? Igazából nincs. (Csak nekem.) De jóleső érzés újból játszani valamit, ami egykor nagy siker volt, s egyébként meg nem nagyon van olyan előadásunk, amit kijátszottunk volna. Arról nem is beszélve, hogy rendezőként mindig maradt bennem hiányérzet, ami az értékén nem változtat egyik előadásnak sem, ellenben szeretném legalább az egyik darabo(ma)t úgy végigvinni egy próbafolyamaton, hogy mindenre maradjon idő, minden ötletet kipróbálhassak, mert ezek a nagy rákfenéi eddigi bemutatóinknak: pont beestek a célvonalon a premiereken, s 5-10 előadás kellett ahhoz, hogy véglegesnek mondhassam őket. (Van, amelyik el sem érte a vágyott szintet.) Ezt az előadást csak a társulattal hozzuk létre, s nagyon bízom benne, hogy legalább megközelíti az elmúlt őszi próbafolyamatot, mert nehogy már Az utolsó magyar legyen az utolsó szívhezszóló időszakunk!

Káélet (2010)

S jövő tavasszal egy kamaszdrámával zárjuk az évadot. Egy olyannal, ami tényleg a kamaszokhoz, a kamaszokról szól! Amilyen a Káélet, vagy később a Műköröm volt. (Vagy éppen az Aha.) Specialitása persze ennek az előadásnak is lesz, hiszen a színjátékszöveget Miklós Máté írja, s a rendezésben is ugyanakkora szerep jut neki, mint nekem. Bár nem támogatom a mester és tanítványa összeborulásokat, a célom most mégis az, hogy Máté végre kipróbálja magát ebben a közegben, s ha megszereti és megérti, induljon el saját útján. Érdekessége még a K.O. [kötelező|olvasmány] címre hallgató előadásnak, hogy két felnőtt férfi főszereplése mellett kap fontos hangsúlyt az éppen-felnőtté-váló-fiatalok világa. (Barabás Tamás és Magyar József a kiszemeltek.)

Ezek a terveink a következő évadra. (S persze rengeteg más is, ezekről majd az elkövetkező napokban írok.) De addig még javában zajlik az idei, tessenek nézni minket, hiszen nagyszerű előadásokkal örvendeztetünk meg minden korosztályt!