"Reboot" - Színészélmények
Az utolsó magyar - 2014. február 8.
A szombati Az utolsó magyar előadásunk írásra sarkallt. Egy hónapja nem játszottuk, januárban három helyett egy volt, ettől pedig olyan volt, mintha megfeneklettünk volna. De a szombati méltó kilábalás volt a gödörből, minden körülmény stimmelt, hogy újra felépítsük az előadást. Bár ezt közvetlenül előtte még nem annyira éreztem így...
Furcsa érzés volt ennyi kihagyás után csinálni a rutinkészülődést-pakolászást. Néhányan nyűglődtünk, néhányan álmosan döglöttünk a nagy kanapén a színházterem bejáratánál, én bevallom, kicsit feszült voltam. Nemrég még egy rémálmom is volt egy szétesett "utolsómagyar" előadásról, ahol fogalmam se volt hol vagyok, mi a szövegem és látszólag a többieknek se – szerencsére felpattant a szemem abban a pillanatban, amikor ki kellett volna lépni a színpadra. Az ágyban fekve pedig, a sötétségbe bámulva megpróbáltam felidézni a soraimat és NEM MENT! Azonnal az jutott eszembe, hogy "na tessék,ennyit arról, hogy álmomból felkeltve is..." Persze azért ettől az előadás előtt már nem paráztam, a szövegösszemondás olyan jól ment, hogy magam is meglepődtem magunkon.
Menetközben pedig egyre jobban felpörögtem, és figyeltem, hogy néhányunknál milyen érdekesen működött az egyhavi kimaradás, milyen új hangokat, tónusokat találtunk meg. Rögtön meg kell említenem Verát, akitől még sose láttam ilyen élő, sokszínű Júliát. Minden mondata oda volt téve ahogy kellett, és most tűnt fel az is igazán, hogy milyen ritkajó ritmusérzékkel. Már-már zenei volt. Béla volt a másik nagy megújuló, Golgotaként. Olyan helyi vezért hozott szombaton, hogy minden egyes mondatánál pukkadozva fuldokoltam a nevetéstől, pedig nem egyszer hallgattam már végig a sorait. Újraformálta úgy, hogy közben megmaradt a már ismert karakter. Nem akartam hinni a szememnek/fülemnek. Bandi pedig... finomhangolta Pintér Béla barátunkat, aki ezáltal rengeteget árnyalódott. És még sorolhatnám.
A közönség ritkajó volt, értő és odafigyelően kedélyes. Szerintem az elejéhez toldott keretelem is hozzájárult ahhoz, hogy megtaláljuk a kapcsolódást velük. Czatti kedvesen megfogta a kezüket, és behúzta őket a történetbe. Olyan volt, mintha visszatért volna valami az előadásba. A spiritusz? Mindenesetre remélem, hogy nem áll meg ez az új lendület, és tovább érik ez az összetett, mégis nagyon egyszerű történet.
