Az utolsó magyar - 2014. február 25.

Előadás előtt még elég pipa voltam, ám mire hajnali egykor hazaértem, már boldog elégedettséggel dőltem az ágyba. Hosszú este volt, de megérte! S most következzék a jegyzőkönyv.

fotó: Toldi Bandi

Elsőként tanároknak hirdettük meg az előadást, egyrészt mert sokat halljuk, hogy szegényeknek nincs lehetőségük kulturálódni, így igen kedvezményesen ajánlottuk fel a színházlátogatást, másrészt nagyon úgy fest, hogy ezt az előadást tényleg a szakirányú végzettségű emberek értik igazán. Egyik sem jött be.

Amikor azt tapasztaltuk, hogy e-mail körlevelünkre 2 jegyrendelés érkezett, ellenben 9 kérés, hogy töröljük levelezőlistánkból az elfoglalt pedagógust, azt találtuk ki, hogy akkor a későbbi időpontra tervezett szakmai előadást is most tartjuk: meghívtunk félezer kritikust, szakírót.

Még nagyon időben voltunk. Aztán ahogy telt (az idő), rájöttünk, hogy biza egy árva kritikus sem fog eljönni hozzánk. (Egy későbbi időpontra jelentkeztek ketten.) Hm.

Ezért a múlt hét végén megnyitottuk az előadást a laikus nézőknek - úgyis ez történik hétköznapjainkon: hétköznapi emberek járnak színházba minálunk -, s így jött össze egy majdnem teltház. (25 néző.) Amiből az esten megjelent 20 jegyvásárló - mert mostanában már ott tartunk, hogy a neten vásárolt jegyekből fogy több -, s a szünetben elrohanó idős házaspár távoztával, akik amúgy a Fészek Klub vidám műsorára készültek - maradtunk kb. harmincan a beszélgetésre: nézők és alkotók.

Zaklatottan készülődtem az előadásra, (Stubnya) Bélának délutáni előadása volt Budaörsön, fél6-kor indult a Jemolba, de valami hihetetlen mázlinak köszönhetően 22 perc alatt megérkeztünk. A fiatalok jókedvvel készülődtek, Béla is hamar összekapta magát, s én is belerázódtam valahogy a rendszerbe. (Először volt a színfalak mögötti felelős Anikó, hiszen Carolina már az otthoni szelek simogató ölelésében svédegél néhány napja.) Aztán elkezdődött, majd vége lett. Taps, cigi, kóla, tükörterem. Yo!

Körbeültünk, a társulatvezető bort és pálinkát szervírozott, majd nekikezdtünk. (Este 10 óra környékén.)

Elsőként a nézők által hiányolt üzenetről vitatkoztunk, s bár egyességre nem jutottunk, azt talán mindenki elfogadta, hogy nem mindig lényeges, hogy legyen konkrét, egységesen "megértett" kicsengése egy előadásnak. Aztán beszélgettünk a két felvonás markánsan más megvalósításáról, kiemelve az első rész nehezen emészthető, ám szépen megírt (igenigen!) szövegét. És innen egyből átnyargaltunk a részek elemzésére, kinek mi tetszett, mi nem tetszett, mi hiányzott, mit talált meg.

A társulat fotózgató ifjú színésze ekkor bontott egy újabb bort.

S mire észbe kaptunk, már a férfi és női szerepekről beszélgettünk, ami már éppen kezdett parázslani, ám beékelődött a vitába egy szemantikai probléma: tényleg gonosz-e minden kommenyista? Itt már nagyon messze jártunk az előadástól, de szerencsénkre a társulat tapasztaltabb színésze egy elhamarkodott mondattal belemászott a társulat ifjú színésznőjének lelkébe, amiből lett egy kisebb szúróstekintetű párbaj; nagyon úgy néz ki, hogy a következő Gabriella tizennégyszer előadás nagy bunyót hoz a 72. perc táján!

Ezidőtájt már kisebb csoportok értelmeztek, vitáztak, elemeztek: beszélgettek. S mire feleszméltünk, elütötte az éjfélt is az óra, mindenki lázasan próbálta megoldani hazajutásának lehetőségét.

A bor elfogyott, még a narancspálinka is népszerű lett, s annyi mindenről esett szó, hogy most inkább le sem írom. Szeretjük ezeket a találkozásokat. Értelmet és örömöt adnak az egésznek.

Egyébként az előadás nagyon jóra sikeredett, a rendező és a társulatvezető is így értékelt. Harmónia van a színházunkban. És problémamegoldás ezerrel.

Ami nem is olyan nehéz, hiszen nagyszerű alkotókkal vagyunk körülvéve. Erről is esett szó. Sőt! Remek színészi teljesítményekről esett szó.

Fincsi volt a szüvek semogatása. És érdekes, hasznos a sok kérdő észrevétel. Mert a lényeg, a konklúzió, hogy mindenki szívesen ülte végig ezt a 2 óra 50 percet. Mert megérte. Mert jólesett.

S tényleg: akinek nem ízlik, az ne is egyen belőle! (Belőlünk.)

Jó étvágyat!

ez nem az, aminek látszik

Ja, a két jegyvásárló tanár végül nem jött el. Ellenben betévedt egy pedagógus hölgyecske, akinek nagyon hálás vagyok, mert segített jól elindítani a komédiázást. Lám, azért mindenben meglesz az a híres JÓ. (S néha keresni sem kell.)