Vasárnap esti programunk a RaM Colosseumba vezetett, ahol a híres-neves ExperiDance fogadta látványos előadásával a Radnóti Miklósra megemlékező nézőket. Ugyanis idén van 70 éve, hogy a költő távozott az élők soraiból.

Távoztam volna én is nagyon sürgősen, ha nem maga Harsay Gábor, az előadásban a férfit játszó színész hívott volna meg. Ő maga szépen teljesítette azt, amit elvártak tőle, hiszen hatalmas karakter a Zsiráf, egyedi színfoltja a színi világnak. Ezt onnan is tudom, mert jómagam is játszom vele, másrészt meg sugárzik belőle a forma, mint olyan.

Az előadás látványos, ehhez kétség sem fér. A színek jól komponáltak, a díszlet visszafogott, de erőteljes, jól játszik az aszimmetria és a szimmetria váltásaival, szóval nagyon egybe van. A hangok és ritmusok zúznak, és a táncos lányok szépek. De sajnos a szépségük kevés, ahhoz hogy elvonják a figyelmemet a rosszról, mert itt ki is merült az előadás.

Arra kérem az olvasókat, hogy kapaszkodjanak abba a maréknyi jóba, amit felsoroltam, mert innentől kezdve csak panaszkodni tudok. Az első, ami eszembe jut (nem lehet elfelejteni) a főszereplő irritáló túljátszása. A hangja borzasztó, inkább táncikolt volna ő is. És ráadásul még helyenként érthetetlen is az, amit ily érzelmekkel megpróbál előadni. A tánc meg önmagában jó, habár voltak pontok, amikor elcsúszott, ez apró hiba. Előfordul. A bajom inkább az, hogy a hozzákapcsolódó versek és maguk a táncok között nekem nem jött át a kapcsolat, vagy egész egyszerűen csak nem azt ragadtam volna ki a versből.

És ha már vers! Ugye ez Radnótiról való megemlékezés. Én mégis úgy éreztem, hogy ez nem róla szól és a költészetéről, mindinkább az ő származásáról és a hozzá hasonlók sanyarú sorsáról. Antiszemitizmus a köbön szorozva ezerrel. Ehelyett több vers is előkerülhetett volna, nem csak az, amit általános iskolában kötelező volt megtanulni. Gondolom a versválasztás is úgy működött, hogy ami ismert, az mehet bele a levesbe.

Hát persze, mert ez egy ilyen színház: POP. És itt nem a Prince of Persia-ra gondolok, hanem hogy populáris. Igen, mert több, mint egy millió néző, meg 1400 teltházas előadás meg istenf***a… De abból az egy millióból hány volt elégedett? A teltház meddig volt telt? Mert jelenesetben mikor beültem a második felvonásra, már nem kellett aggódnom azon, hogy nem látok az előttem ülő fejétől, mert már nem volt előttem ülő néző. Elment. És nem volt egyedül.

Tehát profi, profi, nagyon profi, de mégis kevés és üres.