FÉSZEK SZÍNHÁZ | BLOG


Jóbarátok és Twilight

Nem tudom, hol kezdjem. Ott, hogy egyszer csak három rendező elhatározta, hogy három előadást rendez? Ott, hogy kiderült: Ny. Attila a Twilight-ot fogja alapul venni, és én is nála szerepelek? Ennyi erővel akár Cziczó Attila születésével is indíthatok. Szóval most előreugrom egy…

Tovább olvasom

"Rendezőtlenül" - Színészélmények

2012. május 17. - májlájt Soha nem fordult még elő rövid Fészkes életem alatt, hogy egy előadáson, amiben játszom, ne legyen ott a rendező. A csütörtöki volt az első ilyen alkalom. Ráadásul hetek óta nem játszottuk a májlájtot, így próbálni kellett az előadás előtt, amit…

Tovább olvasom

"Megint a színpadon" - Színészélmények

2012. április 27. - májlájt Pénteken volt a harmadik májlájt. A harmadik. Általában a premier jól szokott sikerülni, a második nem annyira, és a harmadik a legjobb. Szerintem nekünk a második sem volt rossz, csak a kevés néző miatt nem volt az igazi. De most volt nézőnk elég -…

Tovább olvasom

Végjáték - „Játsszunk már!”- májlájt próbanapló

Így a célvonalban állva, visszagondolok a próbákra, számomra hihetetlen, hogy az egész előadást mi tettük össze, a közös „gyerekünk”, mindenkinek a saját májlájtja lett. Kiss Boglárka / fotó: Gime (gime.hu) Az elmúlt pár próbán csak azt hallottuk Attilától, hogy…

Tovább olvasom

„Twilightos lett, illetve májlájtos” - májlájt próbanapló

Hogy tulajdonképpen ez most mennyire a Twilight és mennyire nem, hogy mennyire fognak minket utálni ezért a rajongók, hogy mennyire fognak érte rajongani a nem rajongók, vagy éppen fordítva – remek kérdés. Az igazság az, hogy szerintem nagyon is twilightos lett, illetve májlájtos:…

Tovább olvasom

Ha a Twilight megtörténne – Májlájt a Fészek Színházban

Április 14-én tavaszi harmadik bemutatóját tartja a Fészek Színház. Legújabb előadásuk, a Májlájt, a nagy sikerű Twilight saga első részének, az Alkonyatnak a sajátos továbbgondolása. A próbák során a társulat tagjai, Nyulassy Attila rendező vezetésével azzal a gondolattal…

Tovább olvasom

A gondolataim fölött átvette az irányítást - májlájt próbanapló

Az Iskolapélda óta hagyomány nálunk a bent alvós próba. Ilyenkor (általában a premier előtti hétvégén) készül el igazán az előadás, ilyenkor ragasztjuk egybe a már elkészült jeleneteket, ilyenkor kap a dolog lelket. Persze ez után még szükség van a főpróbahetes…

Tovább olvasom

„Azt hiszem, ennyi!” - májlájt próbanapló

Mit is csináltunk mi múlt héten, pénteken? Nem tudom. Pontosan nem. Megcsináltuk a két sík jeleneteit. Szombaton meg a 2, 4, 7, 8-as jeleneteket, plusz a monológommal foglalkoztunk. És kb. ennyi volt a mostani próbanapló.No, de ez kevés lenne. Így hát írok nektek még érzelmekről,…

Tovább olvasom

„Most megtaláltuk ezt a valamit” - májlájt próbanapló

Fordulóponthoz érkeztünk… kezdhetném próbanaplómat ezzel a már-már sablonos szöveggel, de úgy érzem, nem mondanék vele sokat, mert mostanában szinte minden próbán fordulóponthoz érkezünk. Legalábbis én így érzem. Mindenkinek két karaktere van, ember, és vámpír. Miután…

Tovább olvasom

„Ott sem létezik, és itt sem létezik” - májlájt próbanapló

Amikor a májlájt próbafolyamata elkezdődött, még semmit sem tudtunk a karakterekről és szerintem egyikünk sem volt tisztában azzal, hogy pontosan mit is szeretnénk a színpadra vinni. Nem tudtuk, hogy melyik karaktert fogjuk eljátszani. Persze akkor még nem is tudhattuk. Akkor ők még…

Tovább olvasom

Tűrőképességem határait súroltuk – májlájt próbanapló

„Nincs már bennem, csak üresség.” – 30y A próba előtti napokban tele vagyok kétségekkel és különböző ellentétes érzéssekkel. Az egyik nehézséget a házi sztorija okozza – ki kell találnom, hogy hogyan írjam le, mert nem tudok olyan szépen fogalmazni, mint a többiek,…

Tovább olvasom

Elkápráztatja majd a még nem Alkonyat fanokat is - májlájt próbanapló

A már megszokott péntek-szombat helyett múlt héten csak egy próbánk volt, pénteken. De ami ezen az egy próbán történt az bőven elég volt a hétre. Az eddigiekkel ellentétben most végig csak ültünk és beszéltünk. Persze eddig is gyakran csináltuk ezt, de most az egész próba…

Tovább olvasom

Kezdődik a Twilight avagy minden kiderül? – májlájt próbanapló

Végre megkezdődtek a májlájt-próbák (nagy nehezen, sok- sok egyeztetés után). Megtudjuk mik nagyjából az elképzelések és beszélgetünk. Twilight (mégiscsak ez az alap). Kinek hogy tetszett, milyen a viszonya hozzá, mit gondol róla stb. Ahogy annak lennie kell, mindenkinek más a…

Tovább olvasom
süti beállítások módosítása