Zsófival egy forró nyári napon találkoztam először - Cselőtepusztán -, 2009. augusztus 9-én. A táborba érkezett. Nagy hátizsákkal, hatalmas vigyorral, és világhíresen szexepiles ikszlábával.

Egyből csináltam neki egy kávét. Amit a többiek igencsak zokon vettek. (Neki természetes volt a kedvességem.)
És ez azóta is tart. (Kivételezek, irigyek, elfogadja.)

Stella (Fém)

Miklós Zsófia. Találkozásunk előtt egy hónappal írtam le először a nevét - látatlanban, egy tigrisfejes facebook-kép bizonytalanságával az agyamban - a ’Fém’ stáblistájára. (Mert le kellett adnom! Nők lapja, ójeee!) Anna mondta, hogy neki van az a barátnője, akivel együtt színjátszott még régen, de nem tudja igazából eldönteni, hogy hívja, vagy ne hívja, mert lehet, hogy jobb lesz nála, és féltékeny stb. (Őszinte lány volt Herczeg kisasszony akkoriban.)

És bejött. Zsófi zseniális.

Egy új Ruttkai Éva - ezt hirdettem mindenhol. (És elhittem!)
Mert volt benne valami. (A hasonlítgatásban.)
Tehetséges. Nagyon! (Mondjuk sokan vannak ezzel így.)
Gyönyörű. Férfielaléltető. (Még a nyelve is szép - barátom után szabadon.)
Okos! Intelligens. (Két szó, vigyázat!)
És őszinte. (Szerintem az.)

Így együtt már egyedinek mondanám. (Ritka, mint merenyei égen a meteor.)
Főleg, ha a kontextust nézem - idegen szó, ebben is otthon volt ez a francia-orosz szakos plusz perfekt angolos nyelvész lány -, hiszen érkezésével megnőtt a színpadi virágszálak létszáma: mindenki megirigyelhette volna azt az állapotot a „szakmában”. (És legyünk őszinték, meg is irigyelték.)
Durva állapot volt két - korábban három - ekkora egyéniséggel színházat csinálni! (Olyan HáRoMnőVÉrem már sohasem lesz. De szép emlék!)
Két - korábban három - ekkora energiabombával tolni a szekeret. Száguldani!
(Mondom, durva állapot volt.)

Zsófi minden szerepe meghatározó volt. A színháznak, neki, és nekem is. A Fémben szívfacsaróan kedves Stellát hozott. (Pedig Anna feltette a lécet jó magasra!) Másaként egy érett felnőtt asszonyt volt képes gyermeki játékossággal elhitetni velünk. Boszorkány is volt a mikulásos mesejátékban. (Félelmetes.) A Gyenge vagyok lett eddigi (színházi)élete csúcspontja. Ahogyan alakítgatta, ahogyan együtt élt Lilivel, amilyen büszkeséggel és magabiztossággal lett partnere a két színésznek, hihetetlen és kalapemelést megérdemlő siker. És legutolsó - legösszetettebb - szerepébe is belemászott nyakig: Zóra bájos, szép, és hidegrázóan félelmetes lett. (Stella pedig végigélt egy életet általa. Gyönyörű történet ez a szerep-átvándorlás a Fém nyomorúságos családjából Terra Incognitába.)

Olyan ez a felsorolás, mint egy színészlexikon egyik cikkelye. Nem véletlenül.
Idézek egy véleményt róla - szakmabeli barátom írta az Új Színházban átélt Fém-élménye után: „Ne tudjon róla, de a Stellát játszó kislány olyan képességek birtokában van, ami nem tanítható. Groteszk, keze-lába lógó kis figurájára, bájos mosolyára és koravén, érzelmes bölcsességére még sokáig emlékezni fogok. Létezik a színpadon. Ha színész akar lenni, komoly jövő előtt áll, ezt meg merem jósolni.”
(És Nyulassy Attila is örömmel használta. Tervei is voltak vele, ám végül megakadtak az Iluskáknál. Pedig vártam, vajh mit hozhatnak ki egymásból! Ancsi bezzeg! Azt mondta, hogy kisanyám, most lubickolsz, és Zsófi lubickolt a randa pszichopata szerepében. Mert ilyen is jut néha neki.)

Lili (Gyenge vagyok)

Hm.
A színésznőt (én is) megtaláltam Zsófiban.
Az embert csak majdnem.
Pedig kerestem, közel voltam hozzá, aztán huss, volt-nincs, eltűnt.
Jó. (Vagy nem jó?)

Zsófi sosem lett volna a lányom. (Pedig ha lehetne választani, elfogadnám.)
Ami azért furcsa helyzet majd’ két évtizedes „kamaszéletépítgető” pályám során!
Ő lett az első felnőtt színészem. Mert sohasem volt színjátszó: (ki)járt neki az összes kiváltság. (Megérdemelte? Kiderül majd az is. Nem mostanában. Egy élet is kevés néha megtudni erre a választ.)

Szakmai kapcsolatunk volt. Nagyon erős! Tanult tőlem, rengeteget. Én is tőle. A legkönnyebb volt rendezni őt. (Mert veleszületetten tehetséges, ízlésesen szép látvány, s „hasznosan” értelmes. A harmadik számít igazán!)
És csodás partner. (Csebutikin doktor és Zoltán milyen boldog lehet!)
Érzelmektől mentes érzelmi kapcsolat volt a miénk.
(Fura ő amúgy is. Vagy boldogtalanul boldog, vagy boldogan boldogtalan. És ez nem szóismétlés - már aki érti ezt!)

Mondják, hogy rendező és színésznője között elkerülhetetlen a szerelem.
Ha létezik kinyilvánuló érzelmek és testiség nélkül, akkor bevallom, többször beleszerettem Zsófiba.
Szigorú törvényeink őrzik a fizikai és lelki távolságtartásunkat. Persze figyeljük egymást. (Kéz-szabályunk, például.)
Érzelmeink egyoldalúak. (Mindketten őt figyeljük, haha.)

Szeretem nézni. Magabiztosságot sugároz. És pontosságot, bájt, erőt, akaratot, érzékiséget, hidegvért, kecsességet, sutaságot, fájdalmat, örömöt, és alázatot (is néha). Mindent, ami kell ezen a pályán.

Sokáig azt hittem, hogy a Cziczó-istálló leghíresebb felnőttje lesz majd Zsófi.
Ma már nem hiszem ezt.
A hírest még igen. Szinte teljesen biztosra veszem!
De már nélkülem. Eltávolodtunk, sajnos. Eltávolodott. (Sírni tudnék! Sírok is.)

Mégis, ha belegondolok, már most büszkeséggel tölt el a tudat, mennyi embernek okoz majd boldogságot hivatásával. Ha pályán marad!
Marad? Naná! Mert színpadra született. Mi értelme lenne bármi mással elpocsékolnia ezt az életet?
(Hogy miért vagyok büszke? Mert láttam az összes arcát. Nekem megmutatta.)

Érdekes, az egész bejegyzést visszaemlékezve írtam meg. (Egyté-kétté.)
Azért jó lenne, ha Zsófi nekem nem múltidő maradna.
Mert a jövő(m) kiszemelte magának!

Zóra (TI [Terra Incognita])