Próbálunk mesélni

Bejegyzés alcíme...

Szeptemberben fogunk bemutatni egy új előadást, amit jelenleg 1001 munkacímmel emlegetünk, de szokott még lenni Ezeregyéjszaka, vagy Ezeregyéj is. Ugyan már áprilisban elkezdtünk vele dolgozni, de mint látjátok, még egyáltalán nincs kiforrva a címe sem – amúgy valószínűleg az 1001 mellett fogunk dönteni. Egy valamit tudunk és ezt igyekszünk szem előtt tartani a próbák során: az arab mesegyűjtemény, az Ezeregyéjszaka meséinek kapcsolódási pontjait keressük a mához, illetve leginkább hozzánk.

558824_563455787004272_595977618_n.jpg

Az előadás keretét nem írom le, nem akarom lelőni a poént – ha minden jól megy valamennyire poén lesz (amúgy már írtam róla egy kis elmélkedést) –, de annyit elárulok – nem tudom mennyire ismeritek a mesegyűjteményt, az alapszituáció szerint Sehrezád egy királynak ad elő meséket, hátha annak megenyhül a szíve és megkíméli életét (ezeregy éjszakán keresztül mesél – innen a cím –, reggelente pedig, az első napsugár megjelenésével azonnal abbahagyja a történeteket, így kényszerítve fogva tartóját, hogy életben hagyja – hiszen ha megöli, soha nem tudja meg a sztori végét) –, szóval annyit elárulok, hogy Sehrezád benne lesz, de például a királyt, akinek mesél a lány, elhagytuk. Illetve nem elhagytuk, csak nem fogjuk megjeleníteni, még pontosabban: nem mi fogjuk megjeleníteni hanem ti. Minden néző, mindenki, aki eljön király lesz – illetve kalifa, hiszen az araboknál a kalifa volt a mindenek ura, Mohamed próféta leszármazottja. Nem kell semmi rosszra gondolni, pusztán annyiról van szó, hogy Sehrezád nem egy elképzelt, fiktív karakternek fog mesélni hanem effektíve nektek.

One_Thousand_and_One_Nights17.jpg

Persze nem ezeregy éjszakán keresztül – jó hosszú előadás lenne. Csak néhány történetet fogunk elmondani a több száz meséből – melyek között vannak pár sorosok, de akadnak kisregény méretűek is –, ami persze önkényes szelekció: azokat a sztorikat válogattam ki, amik valamiért tetszettek, mondtak nekem valamit, vagy csak el tudtam képzelni a társulat tagjaival, vagy úgy tűnt izgalmasak tudnak lenni színpadon, vagy tetszhet nektek. Van például egy mese egy fiúról, aki hasisfüggő és ha megeszik egy csipetet, táncoslányokat hallucinál maga köré – aztán egyszer annyira elszáll, hogy nagy nyilvánosság előtt táncol merevedő hímtaggal. Van benne egy másik fiú (aki nálunk lány lesz), akinek megtiltják, hogy kinyisson egy ajtót, nem is kell több: kinyitja és egy csodálatos világban találja magát, ahol megtiltják neki, hogy kinyisson egy ajtót. Szerintetek kinyitja? Persze. És vajon mit talál mögötte? – nem árulom el, nézzétek meg. Meg van benne egy nő, aki ki akarja szabadítani a szeretőjét a fogdából, de minden tisztségviselő, még a király is azt kéri cserébe, hogy feküdjön le vele. Meg van benne egy családi szappanopera, amit egy papagáj robbant ki, aki elfecsegi gazdájának, hogy felesége távollétében lefeküdt egy másik férfival – az eredmény: bekerülnek a hírekbe.

Ezek persze kevésbé ismert történetek, de színpadra visszük például az Aladdint is. Biztosan láttátok az 1992-ben bemutatott Disney rajzfilmet. Az alapsztorink nagyon hasonló hozzá, de ahogy Amerikában, úgy mi is a saját elképzeléseink alapján alakítottuk át az eredeti történetet. (Tudtátok, hogy az Aladdin valójában Kínában játszódik? Hogy két dzsinn van benne? Hogy nem szerepel benne se papagáj, se majom, se repülőszőnyeg? Hogy nyoma sincs sehol Jázminnak – amúgy egyik mesében sem szerepel Jázmin –, a hercegnőt eredetileg Badr el-Budúr-nak hívják? Azt hiszem nem véletlenül írták át Jázminra a rajzfilm készítői – így tettünk mi is.)

A mesék eredetileg az arabok mindennapjaira reflektáltak, minden történet egyszerű, hétköznapi emberekkel esik meg. Mi pedig azt keressük, hogyan reflektálhatnak ezek a mesék ránk. Nem a szöveghűség, vagy a szerzői szándékhoz való hűség miatt hanem, hanem mert másképp nem is tudnánk hozzányúlni az anyaghoz. Csak úgy ha megkeressük, hogyan kapcsolódik hozzánk. És megpróbáljuk ezeket a kapcsolódási pontokat úgy színpadra tenni, hogy az hozzátok is kapcsolódjon. Mintha ma mesélnénk ezeket a történeteket, mintha ma kerülne korlátlan hatalom Aladdin kezébe, mintha ma akarna mindenféle tisztségviselő megrontani egy nőt, mintha ma találnának egy hullát, akiről nem tudják kicsoda.

tia.jpg

Közben azért szeretnénk megőrizni az arab világ hangulatát, felidézni a látványát, nem elfelejteni, hogy mindaz, amit látunk csak mese. Mese, amiket most mi mesélünk el, hogy meséket találjunk magunkról – hiszen nincsenek meséink, egyre kevesebb az olyan friss történet, ami rólunk szólna. Hogyan lehet összeegyeztetni az arab világot a mával? Hogyan lehetnek egyszerre középkoriak és maiak a történetek? Mit keres például az Összetartozás Dala egy mesében, ahol a király éppen igazságot oszt? Ha minden jól megy erre a válasz az előadás keretében van, bennünk, hiszen mégiscsak mi fogunk mesélni és nem Sehrezád. És ha minden jól megy nektek fogunk mesélni, és ha minden jól megy ezek valóban rólunk (rólunk=rólunk+rólatok) fognak szólni, és ha minden jól megy ezek valóban mesék lesznek (játékos történetek a mindennapjainkról).

Most úgy tűnik, efelé tartunk, de hogy ez sikerül-e, kiderül szeptemberben. Addig még van pár éjszaka, hogy gyakoroljuk a meséket.