Lakásszínházban jártam, és egy nyolc Csehov novella összefűzésére épülő előadást láttam, melynek alcíme: „Férfi mese egy részben”. Találó. Három férfi előadásából rajzolódott ki a hármójukat és történeteiket összefogó motívum: a Nő, akit nevezzünk teszemazt Irina Bikulinának. Elbeszéléseikből pedig egy olyan nő alakja rajzolódott ki az előadás során, hogy egyre kevésbé lehetett eldönteni: tényleg valós személy ez az Irina, vagy valamilyen nem létező kollektív férfitudat álomnője csupán?

A róla szóló „kiszínezett” történetek, a megszépült emlékek hol a színészek által játszott színészek „civil” beszélgetései, hol az általuk rögtönözve, saját szórakoztatásukra megjelenített anekdoták által tárultak elénk. Itt szót is ejtenék az előadás egyik legerősebb oszlopáról: a kiváló arányérzékkel eltalált dramaturgiáról. A két sík váltakozásából kikerekedő történet jól adagolta a humort és a tragédiát – a író-szerkesztő-rendező Kiss Csaba által írt összekötőjelenetek, melyek a darabban szereplő három színész tulajdonképpeni jelenét ábrázolták, harmóniában működtek együtt a csehovi alapanyag sírva nevetős, a mai napig aktuális és átérezhető élethelyzeteket megelevenítő, feketehumorbombonokkal tarkított részekkel.

Díszlet-, jelmez- és kellékfronton a pástszínpadon játszott előadás a könnyen utaztatható, minimál avagy kompakt kategóriába sorolható, de nem is egy látványra épülő produkcióról beszélünk. Bőven elég volt hát az a néhány egyszerű tárgy – egy fedeles láda, egy nagyranőtt ember méretű bőgőtok, kottatartó –, pláne, hogy a koncepció szerint a három színészfigura, tán unalomból, tán szakmai ártalomból eljátszogatja az egymásnak mesélt sztorikat, ehhez pedig leleményesen használják fel azt, ami épp kéznél van, és még az sem fog zavarni, ha nem kellékeket adnak át egymásnak, hanem az üres levegőt markolják, majd a másik tenyerébe csapnak, vagy egy egyszerű sapkacserével jelzik a karakterváltást.

Végezetül még néhány szó a karakterekről és a játszókról. Az előadás figurái főbb jellemvonásaikban az előadásban eljátszott jelenetekben is végig konzisztensek maradtak alapkarakterükkel. Nagyon jó volt Gyabronka József a ravaszdi, számító alakja, csontig hatolt és belémégett Horváth Lajos Ottó a tiszta, kékszemű, érzelmes figurája és szerethető volt Honti György, a törékeny-humoros untermann, az „ember aki véletlenül ott volt” és meztelenül vitte a hátán Irina Bikulinát.