Gondolataim - "Pipák..."
Az Iluska2 munkabemutató próbafolyamatát hivatalosan befejezettnek nyilvánítom. Hm. Öt próbával és egy maratoni hétvégével skicceltük fel az előadást. A próbafolyamatra leginkább a „röhögcséges” jelző illik. Jól éreztük magunkat na. Még vasárnap, akarom mondani hétfőn hajnali négykor is. És jelentem a kitűzött célokat nagyjából elértük. Lássuk csak...!
A karakterépítés fejlesztése egyénre szabottan sikerült. Van aki stabilan tartotta a kezdeti választott karakterét, van, aki ezt még mélyíteni is tudta, van, aki átváltoztatta, van, aki ingadozott. A végére azonban kialakultak, markánsak lettek (nagyon is, de ez cél volt). Az elmondható, hogy minimum azt megtanultuk, karaktert építeni nehéz. És kábéra tudjuk, hogyan is kéne. Pipa.
János vitéz eleje-vége feldolgozása, a párkapcsolatokat szem előtt tartva. Hááát… Ahogy azt már valamelyik bejegyzésemben írtam, ez nem jött össze annyira. Illetve…. Végiggondolva a próbákat, beszélgetéseket azt gondolom, hogy a szereplőkben szerintem komoly gondolatok fogalmazódtak meg erről, mondjuk ez az előadáson nem látszik. A komolyság semmiképp. Félpipa.
A személyes célokból még több is megvalósult, mint ahogy terveztem. Csapatépítés dupla pipa, évadvégi levezetés tripla. Mozgás, tánc, ének? Tudjuk, hogy nem tudjuk. Azért törekszünk. Pipa. (titokban elárulom, hogy nekem volt egy személyes személyes célom is a színpadkép és jelmezek vonatkozásában. Az eredménnyel nagyon meg vagyok elégedve. Hozott anyagból (az előadás költségvetése nulla forint) sikerült elérni a (majdnem) tökéletes dizájnt. Tripla pipa.)
S hogy az előadás milyen lesz? A szerencsésebbek, akiknek jutott jegy, majd megmondják. A szerencsétlenebbek pedig megnézhetik majd itt a kisfilmet (feltéve, ha sikerül felvennünk). Hátra van még a főpróba pénteken, majd maga a premier szombaton, ami egyben előadás is és záró előadás is. Utóbbi kétszeresen, hiszen az évadot is zárjuk ezzel. Lesz utána ünnepélyes évadzáró díjakkal!(hm), Fishmojo koncert tánccal (hm), dínom-dánom barátokkal és hazamenés taxival (gondolom). Már alig várom.
U.i.: Utálom a fénypultot kezelni, nem is beszélve a CD játszóról! Az a sok gomb, vagy poti, vagymi, könyörgöm értsétek meg, ha elrontom. Csak ezért izgulok, másért nem kell