2011. október 20. - TI [Terra Incognita]. 

Az osztályom (12/N)  jött el megnézni minket. Rögtön az elején egy - nem stílusos - késést engedett meg magának az osztály. Ez leginkább akkor zavar, amikor azt gondolják, hogy ezt egy amatőr színházban simán lehet. Hát nem lehet. Én sem késhetek az iskolából… (Mentségükre szóljon, hogy az egész városban dugó volt.)

A félórai csúszással nem az volt a legnagyobb baj, hogy rosszul éreztem magam miattuk, hanem úgy gondolom, hogy ez az előadásnak eleve nem tesz jót. (Nem lehet rendesen felkészülni, mindenki fejében benne van a késés…)

Végül, ha nehezen is, de elkezdődött az előadás. Szokásos teendőim után a helyemen vártam a közönség reakcióját. Az átlagosnál jobban izgultam. (Gondolom ez érthető!) Amikor nem voltam színpadon, eléggé ideges voltam, illetve igyekeztem nagyon koncentrálni. Persze a fejemben az is benne volt, hogy vajon mit értenek meg?

Az előadás nem volt se különösen jó, se különösen rossz. Viszont egy érdekesség volt benne. Nagyon gyorsan pörgött. (Ezt Anikó tudatosította bennünk az előadás végén. Én akkorra már inkább „csak” ki merült voltam, alig figyeltem rá. 

Másnap, mint kiderült, nem nagyon értették meg az előadást. Nevetni meg nem mertek rajta.  (Hangosan.) Szerintem ez azért lehet, mert nagyon különleges az előadás „műfaja”. Sokféleképpen lehet nézni, és sok mindenre rá lehet jönni. (Már aki rájön!)

Én meg szerencsésnek érzem magam, hogy profi színészekkel (is) csinálhatok előadást. Jól érzem magam itt. (A Fészekben.)