2011. október 21. - TI [Terra Incognita].  

A premier napján Andrissal arról beszélgettünk, mi lenne velünk a Fészek nélkül. Mert az biztos, hogy nem lehetnénk azok, akik most vagyunk. Találgattuk, mi lenne értékes az életünkben e nélkül. Nem jutott eszünkbe semmi. De nem is nagyon kell, mert itt vagyunk és már a harmadik előadásra készülünk. Körülnézek, és a mesterek ülnek mellettem. Csak most kezdtem el felfogni, hogy mekkora ajándék és lehetőség is ez. Pár hónapja a táborban még attól tartottunk, mit szólnak hozzánk, és most úgy érzem, csatlakoztak a családunkhoz.

Aztán véget vetettem az agyalásnak... Annyira, hogy a politikusok még a bolondra is vártak… De itt kezdődött csak a káosz. Amikor Viktóriaként befeküdtem, azt gondoltam, most az egyszer sikerült úgy betakargatnom magam, hogy semmim sem látszik. Aztán Ármin lehúzta a lepedőt, és ezzel együtt ezt az illúziót is, mert nem éreztem, hogy a fejemről is csúszna a lepel. És azt hiszem, én itt fejeztem be az előadást. Ettől kezdve már nem tudtam hozni a karaktert, mert csak az járt a fejemben, hogy a nézők végig látták, hogy ott vagyok.

Fáj, hogy hibáztam. De ha visszaemlékszem, nem rossz emlékként maradt meg bennem az előadás. (Elvégre Attila még a színpadon is megnevettet.)