Iskolában vagyunk, előadásonként máshol és bárhol, mindig másként, de egy biztos: diákok ülnek félkörbe három diákot, akik szemelvényeket mutatnak az életükből. Mármint a nézőkéből. Nem, nincs előtte megbeszélve, hiszen az AHA pillanatképei olyat mutatnak, amilyet minden tizenéves látott saját szemszögéből: szerelem, szakítás, átszeretés, visszaszeretés, családi veszekedés, eltiltás, sztorizás. Persze mindez igazából nem érdekes, mindez csak játék, ahhoz képest, hogy „Csak egy kérdésre akarom megkapni a választ! Ki vagyok én?"
Tyroler Cintia, Horváth Máté, Molnár Hajnalka
A tinédzserek élik kiszámíthatatlan, olykor életveszélyes mindennapjaikat - tehetnek és mondhatnak bármit szülők és tanárok, ez így lesz, míg világ a világ, és ez így van rendjén. Az AHA elfogadja ezt, nem akar ezen változtatni, sem fájóan szembesíteni, pusztán egy képet, illetve rengeteg életképet mutatni mindarról, ami történik, ami történhet egy középiskolás életében. Jól tud jönni az ilyen.
Az első szünet a kapcsolatban, egy új kiszemelt, aki az előző legjobb barátnője, ők egyébként olyan traccspartikat tudnak ketten, akár beszélve, akár MSN előtt lenyomni egymás között, hogy arra tényleg csodájára járhat a világ. És persze néha be kell menni az órára is, valahogy elbliccelni a felelést, vagy legalább egy jó üzletet kötni a megfelelő jegyért, vagy valahogy kiigazodni az éppen diákjába szerelmes tanárnő szeszélyein. Az persze már annyira nem jó, amikor az iskolába apu is elkíséri a lányát, megkísérelvén megérteni az igazolatlan órák heves szaporodásának az okát.
Az AHA olyan, mint egy jó haver, nem állít falhoz és nem teremt kezelhetetlen helyzeteket, miközben egyetlen fiú-hősének rögtön két barátnőt is ad. Persze ez az előadás is csak annyira rendes, mint az élet és döntés elé állítja Kareszt: Fanni vagy Gyöngyi. De hát az ember tizenévesen nem a hűségéről, nem véletlenül nem tud dönteni. Hogy mennyire érdekel ez a kérdés valójában egy fiatalt? Úgy igazából talán semennyire, egy jó játék, ahogy az AHA is „csak” egy jó játék, zenével, szlenggel, túlcsavart szójátékokkal és egyszerűséggel tupírozva. Életjáték - szó szerint.
Így az előtte és utána tartott foglalkozás is egy jó hangulatú, a gyerekekhez alkalmazkodó beszélgetés. Nincs hozzá csatolva kényszer és az előadás által kiváltott vállalkozó kedv, aminek lendületével ugyanúgy az eszmecsere részeivé válnak az előadás szituációi, mint a fiatalokban felelevenedő hasonló élmények. A legfontosabb, hogy osszuk meg egymással az élményeket, az azzal kapcsolatos gondolatokat, hogy a diákok láthassák egymásról, hogy mi történik velük és hányféleképpen történnek hasonló dolgok, miközben biztonságos keretek között a tanárok is betekintést nyerhessenek az ő életükbe. Hiszen tinédzser és felnőtt között nem az ellenkezés vagy a tiltás, hanem egymás meglátása, megismerése és megértése képes csak valamiféle értelmes kapcsolatot kialakítani. És bár a lázadás mindig ott lesz, ahogy mindenféle konvenciótól akarnak mentesülni a szereplők is, de talán ilyenkor nem kell mindig a legrosszabbra gondolni a lehető legszélsőségesebben reagálva. Lehet, hogy ilyenkor elég csak egy AHA.
