Vámpírként változik valami? - májlájt próbanapló

Csütörtök, péntek, szombat. 3 nap, 3 próba. Sokat haladtunk, nem lehetne leírni mit csináltunk. Meg értelme sincs. Inkább csak nagy vonalakban mondom el mi volt a feladat. Befejezni mindazt, amit elkezdtünk. Kialakultak a párok, szerelmes párok, egyszerre három, együtt laknak és emiatt sok a keveredés. Ki, kivel, mit, miért? Vajon együtt maradnak? Kitartanak egymás mellett? Milyenek ők? Lett egy összetartozó pár, kötelék van közöttük, szerelem is, de menekülnek egymástól. Egy másik kettős meg csak megszokásból van együtt. De mindkét pár mindkét fele vonzódik valaki máshoz is, a harmadik pár egyik tagjához. Lányok a fiúhoz, fiúk a lányokhoz. Szóval van három fiú, abból kettő szív, a harmadik meg csak röhög rajtuk. Van három lány, kettő szív a harmadik meg csak röhög rajtuk. De vajon ki lesz az? Vagy fordul a kocka, egy szív kettő röhög? Vagy happy end lesz a vége?

 

DSC01793_2.JPG

Gallai Dávid, Horváth Máté

 

Hogy mi mit is csinálunk? A legjobb kérdés, most találjuk ki. Illetve Attila rávezet minket, ő már tudja, mi még nem. De nemsokára. A rávezetés egy hosszú és nehéz folyamat. Most értünk a végére, illetve még egy próba az összegzés miatt, aztán pénteken megkapjuk a szerepeinket (várom).

 

Csütörtök, péntek, szombat. 3 nap, 3 próba. Sokat haladtunk, nem lehetne leírni mit csináltunk. Meg értelme sincs. Inkább csak nagy vonalakban mondom el mi volt a feladat. Befejezni mindazt, amit elkezdtünk. Kialakultak a párok, szerelmes párok, egyszerre három, együtt laknak és emiatt sok a keveredés. Ki, kivel, mit, miért? Vajon együtt maradnak? Kitartanak egymás mellett? Milyenek ők? Lett egy összetartozó pár, kötelék van közöttük, szerelem is, de menekülnek egymástól. Egy másik kettős meg csak megszokásból van együtt. De mindkét pár mindkét fele vonzódik valaki máshoz is, a harmadik pár egyik tagjához. Lányok a fiúhoz, fiúk a lányokhoz. Szóval van három fiú, abból kettő szív, a harmadik meg csak röhög rajtuk. Van három lány, kettő szív a harmadik meg csak röhög rajtuk. De vajon ki lesz az? Vagy fordul a kocka, egy szív kettő röhög? Vagy happy end lesz a vége?

 

Természetesen megint visszanyúltunk régebbi próbákhoz és így formáltuk meg karaktereinket. Mit miért csinált? Milyen lehet akkor ez az ember? Hogyan viselkedik egy ilyen helyzetben? És most jön a fordulat. Vámpírként, az öröklét tudatával élve, mi változik meg rajta? Változik-e egyáltalán, vagy esetleg minden marad úgy mint emberként? Örökké létezünk, örökké élünk – nehéz belegondolni. Mit gondoltok? Ha megtudnátok, hogy örökké éltek, mit csinálnátok másképp?

 

A próbákon a hangulat jó, mindenki odafigyel és akarja. Bár volt, aki bealudt, és másnap is tovább aludt, mint kellett volna, s lekéste a próbát is. De mindig megtaláljuk a jó pontokat, amikor kell akkor komolyak vagyunk. Eddig sokszor lazán vettük, elvégre csak rávezetésről van szó, de majd most végleg bekomolyodunk. Ahogy azt annak rendje és módja szerint kell.. Választóvonal érkezik, neki vágunk valami újnak. Kíváncsian várom mi lesz ebből. És nagyon remélem Ti is kíváncsiak vagytok!