"A csók" - nem/más próbanapló

A pénteki próba nagyon jól ment, és sokat haladtunk előre. Pörögtek az események. Már sok jelenetet átvettünk, pénteken felfrissítettük a régebben próbáltakat és átnéztünk újakat is. Ezen a próbán nekem nem lett volna jelenetem, de elmentem, mert kíváncsi voltam a többiekre, és amúgy is szeretek a színházban lenni.
 
 
A próbának számomra két nagyon emlékezetes pillanata volt: a csók és a tánc.
Nekikezdtünk a négyes jelenetnek, amely Vivi és Andris karakterével indul. A jelenet közben kettejük között el kellett volna csattannia egy csóknak, de akkor én mondtam Attilának, hogy ő nem szokott olyan darabokat írni, amiben csókolózni vagy effélét kell csinálni a színpadon. Felháborodott, hogy „DE MIÉRT???”.
 
Végül mégis én lettem a győztes, mert nem lesz a színpadon egyetlen csók sem!
 
Először nem tudtuk, hogyan legyen ez megoldva és körbementünk a lányokkal, mindenki nem csókolózott egyet Gusztival. Attila indította a zenét és: mehet!
Mindenki csinálta, amit gondolt, és mentünk körbe és körbe. A végső megoldás szerintem jó lett nagyon! Sokat nevettünk közben.
 
A tánc Tia és Guszti között szerintem eszméletlen aranyosra sikerült. Nekem nagyon-nagyon tetszik! Ez lesz a zenéje!
 
 
Kicsit visszatérve a négyes jelenetre, amelyben Vivi elég hisztis. Vivient én alakítom, és rengeteget kell bőgve üvöltenem, a végére már fájt a torkom, de élveztem, jó volt! 
 
Lehet, hogy azért, mert közben nagyon sokat röhögtem?