Mindenki vámpír - májlájt próbanapló

Igen próbálunk, ahogy kiderült a blognaplókból. Minden bizonnyal azt is olvastátok, hogy haladunk, hogy jók a próbák, hogy mindenki boldog és élvezi. Szóval az élet szép és jó itt a Fészek Színházban különösen, amikor a Twilight álomvilágának feldolgozásával telnek az órák. Persze ez nem így van, illetve nem egészen van így, illetve így van, de mégsem. Merthogy a próbák során párszor megpróbáltuk feltenni a kérdést, hogy mit jelent vámpírnak lenni, hogy milyen vámpírok lennénk. Egyáltalán mi lenne, ha vámpírrá változnánk? Tudunk?

 

Azt hiszem, ahogy járjuk körbe a kérdést, lassan kiderül, hogy nem tudunk azzá változni, mert már azok vagyunk. Az előadás hat fiatalról szól, akik elképzeltek maguknak egy világot, egy álomvilágot, ahol bármi megtörténhet. Aztán moziban megnézik a Twilight-ot, aminek következtében az beköltözik az álomvilágukba. És ha már bármi megtörténhet, miért ne történhetne meg pont az Alkonyat? Illetve nem történik meg, hiszen az egész csak képzelet, de ha már elképzeltem az majdnem olyan, mintha lenne. De, hogy miért képzelődnek a szereplőink, és miért akarnak vámpírok lenni?

Attila-Bogi-Gabi_2.JPG

Nyulassy Attila, Kiss Boglárka, Cselle Gabriella (fotó: Gimesi András)

 

Mert nem tudják kezelni a problémáikat, nem tanulták, nem látták, hogy kell és igazából nem is akarják. Miért is akarnák, amikor az egyetlen, ami örökségként a szerves részükké vált – hála az idősebbeknek –, hogy az életet nem élni, hanem túlélni kell? Kibekkelni holnapig. De akkor rengeteg fölös energia halmozódik fel, rengeteg fantázia garázdálkodik korlátok nélkül és rengeteg vágy gyűlik össze, marad kiéletlenül. Ez ellen pedig valamit tenni kell, illetve nem kell, nem muszáj, mert egész egyszerűen automatikusan bekövetkezik. Kitalálni magunknak egy világot ahol lehet élni, ahol nem mi vagyunk a hibásak, ahol bármit meg lehet tenni, ahol nem kell felelősséget vállalni. Ezt jelenti vámpírnak lenni.

 

Mentesnek lenni a problémáktól, nem foglalkozni velük, egy másik világban élni, a körülöttünk lévő elől pedig elbújni, másokon élősködni, energiát halmozni, menekülni, elkárhozni a lehetőségünket, örökké sóvárogni az élet után. Persze ez végletes, a lehető legrosszabb, de hát mi más tud érdekes lenni színházban, mint a lehető legszélsőségesebb helyzet? És persze nem fizikai dolgokról van szó, lelkiekről, hiszen a vámpír legendák – azon túl, hogy az ó- és középkorban rengeteg misztikum épült a vérszívás és különféle, ismeretlen lények köré – valahonnan bentről, elfojtott vágyainkból jönnek. A vámpírok egyébként remek szimbólumok, több évszázada minden korban előkerülnek és az adott társadalom mindig a képükre formálja őket – így lesz az erdélyi Drakula báróból csillogó, gyémántbőrű tinédzser. Szóval mit jelent ma vámpírnak lenni? Mentesülni a hétköznapok problémáitól és egyszer s mindenkorra, egy csettintéssel megoldani azokat, miközben a szerelem végtelen érzése fonódik körénk. Legalábbis valami ilyesmit szeretnénk, míg próbáljuk letagadni a valóságot, amiről bár nem akarunk tudomást venni, de akkor se szűnik meg létezni.

 

Az előadás több síkon játszódik – hasonló az Inception-höz –, aminek az egyik síkja lesz csak a Twilight, amit már kitaláltunk, csak össze kell tennünk és fel kell építenünk. Szereplőink is vannak hozzá, úgyhogy meg kell írni a szövegkönyvet és a színpadra kell varázsolni a történetet. Ehhez kitaláltunk karaktereket, vámpírrá változtattuk őket, meg mi is kipróbáltuk milyen vámpírnak lenni. Harapdáltunk, gyorsan eltűntünk, ijesztgettük egymást - persze képletesen. Csak nem akartunk átváltozni, nem lettek hegyes szemfogaink, nem tudtunk egymás gondolataiban se olvasni és erőnk se lett több. Aztán szépen lassan kiderült, hogy mindenki vámpír - de akkor kinek a vérét szívjuk?