„Ennyi csak, mi tudható...” - nem/más próbanapló

... szeretni kell, és szeretve lenni jó.
 
 
Hosszúhétvégés próba. Péntek-szombat-vasárnap. Már túl vagyunk a felén. Ha valaki látna minket munka közben, azt gondolhatná, hogy igazából nem is csinálunk mi semmit. Ha valaki bekukucskált a színházterembe az eheti próbák alatt ezt látta: hárman nagyon koncentrálva, idétlenül táncolnak egy iszonyatosan csöpögős zenére, másik három pedig, a nézőtéren ülve olyan szinten szakad a röhögéstől, hogy az valami elképesztő.
 
Karaktereink olyan szituációkba keverednek tragikus életük folyamán, hogy a darab végére szem nem maradhat szárazon. És most nem a szívszorongató nagy monológokra gondolok. Nevetés. Tragikomédia. Nihil. Buja. Hazudj…. valahogy így van ez egy másik szövegkönyvben. Az élet kemény? Vagy nem kemény? Az élet vicces. Mert akkor vagyunk képesek továbblépni, ha tudunk nevetni saját baklövéseinken, saját nyomorunkon. Hát, könnyű azt mondani. Talán ezzel a darabbal ösztönözhetjük a kedves publikumot, és saját magunkat is erre.
 
„A nashville-i Vanderbilt Egyetem kutatói kiderítették, hogy napi 10-15 perces nevetés kb. annyi kalóriát éget el a szervezetben, amennyit egy szelet csokoládé elfogyasztásával magunkhoz veszünk.” Darabunk 90 perces.
 
Challenge accepted.
 
 
„So exciting 
The audience will stomp and cheer 
So delighting 
It will run for fifty years”