Kell egy csapat! [Czattigyöngye] - Balázs

„Csak a szépre emlékezem…” Hétfőnként társulatunk tagjait mutatom be ebben a rovatban.
A Fészek Színház alkotóit. Fiatalokat főleg. Ő és én. Személyeskedés következik:
ahogyan én láttam/látom őket. 
(Néha a színház is szóba kerül, ígérem.)

 

Na, a Balázst én elég jól ismerem! Mert édesegyapja a(z egyik) legjobb barátom. Aki nem mellesleg zenésztársaim is a Fishmojoban, és még nem melleslegebb az Egyesületünk elnöke. (Így színházunk lelkivezetője is, haha.) Szóval Orosz Balázs a második legprotekciósabb színjátszónk. Pont.


Táborban (Zalamerenyén)

Könnyű neki? Nem hinném. (Tessék megkérdezni!) Amúgy nagyon nehezen csatlakozott a csapathoz. Pedig Tibi – az apja, aki a barátom stb. – már évek óta próbálkozott, hogy berakja közénk. 2010 nyarán aztán sikerült neki. Balázs eljött a táborba.

És itt ragadt. Fészkes lett. Önszántából. (Ennyi megtámogatás mellett azért ez nehéz lehetett.) Végigjárta Ritáék szakkörét, becsülettel, vitatkozva, nagyokat mondva, de legfőképp vágyakozva a nagyok közé. Szeretett volna már szerepelni. (Nálam.)

Aztán jött a nyár, a tavalyi, és Balázs lelkesedése lankadt. Eléggé. Úgy gondoltam, hogy pályafutását le is zárja nálunk. De nem így lett.

Nyulassy Attila Jancsit keresett Iluskája mellé. És megtetszett neki Balázs nyári táboros játéka, így aztán nem is volt kérdés, hogy megtalálta. (Jancsit.)
Sokat dolgoztak együtt, s kiderült, hogy passzolnak egymáshoz. Most éppen a májlájtban alkotnak kettesben/hetesben. És nagyon úgy tűnik, hogy hosszú távú lesz ez a kapcsolat.


Jancsi (iluska.wb)

Balázs otthonra lelt a Fészekben. És – talán elsőként – nem engem talált meg. Nem olyan rossz ez. Színesebb, érdekesebb már ez a csapat. Mert kezdenek kialakulni az alkotóközösségek. (Hogy fenntartható lesz-e így, még nem tudom.)

Örülök, hogy lett egy oroszunk. Mert érdekes, értékes ember. (És gyarló is. Lusta például. Még szép! Orosz…)

Kíváncsian várom, meddig jut el. Mert sok van benne. Intellektusa kiemelkedik ebből a társaságból. Remélem, használja! Jóra használja.

S talán egyszer majd én is rendezem! (Let it be.)


májlájt próba (Jemol)