Néha jólesik hősnek lenni - A nép ellensége
Másfél hónap. A tavasz első fele. És ez idő alatt három bemutató a Fészek Színházban.
A második Henrik Ibsen: A nép ellensége című drámája. A Fészek munkás (értsd: nem tanuló, dolgozó) tagjainak előadásában - kiegészülve vendégekkel.
"... ahányan vagyunk, annyi félék. Megannyi féle igénnyel, elképzeléssel, kéréssel…
Egyeztetések, alkalmazkodás, megalkuvások..."
Nemcsak a színházban. Az életben is.
próba (Szendrei Szabolcs és Ács Kata)
A felnőttek is éreznek, gondolkodnak (vagy nem), hazudnak, törnek a céljaik elérésére (vagy nem). Lehet rajtuk nevetni, lehet együtt érezni velük. Nem mások, mint a kamaszok. Csak nekik a jövő már jelen. És bizony, nyakig bele tudnak ragadni.
"Ha az ember odáig jutott, hogy van mit megvédenie, van mihez ragaszkodnia, akkor ezekkel törődik, és holmi elvont igazsággal a legkevésbé!"
Az előadás helyzetjelentés. Arról, hol tartunk, mit látunk magunk körül. Arról, miben bízunk még és mi az, amit már elengedtünk. Egy középosztálybeli polgári család néhány napjának történéseit mutatjuk meg. Amiben fenekestül felfordul minden. A saját életünket. Amiben néha jólesik hősnek lenni. Ha ideig-óráig is.
"Akkor kikiáltom az igazságot minden utcasarkon!"
próba (Koncsol Ján és Barabás Tamás - a háttérben: Bandi, Szabolcs, Kata)
Az előadás szereplői: Koncsol Ján, Ács Kata, Molnár Hajnalka, Szendrei Szabolcs, Lévai József, Toldi András, Cziczó Attila és Barabás Tamás, aki egyúttal a darab rendezője is. A díszlet és a jelmezek állandó megálmodója: Jendrics Anikó.
Az előadásban – akárcsak korábbi 'Iskolapélda' c. előadásunkban - Koncsol Ján zenéje lesz hallható.
A bemutató március 24-én lesz a JEMOL-ban.
Fotó: Lévai József